fórum csoport

sport




 
sport
Sportágválasztó
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
sport
sport
sport
Három földrész csapatai a 12. Eötvös-kupán
sport
Hat pályán 32 csapat küzd majd a végső sikerért
sport
2008. augusztus 19 19:55, Forrás: SportFórum.hu
    sport
, módosítva: 2008. augusztus 19 19:57
 
sport
Augusztus 22. és 25. között Debrecen, Balmazújváros és a romániai Nagyvárad ad otthont a hagyományos Eötvös-kupának, a legnagyobb, legjelentősebb hazai nemzetközi utánpótlás röplabda-tornának!
sport
 
 
Debrecenben a Tóth Árpád Gimnáziumban és az Eötvös utcai Általános Iskolában pattog a labda, Balmazújvárosban a Veres Péter Gimnázium, Nagyváradon pedig az Onisifor Ghibu Líceum ad otthont a pénteki csoportmérkőzéseknek. Szombaton és vasárnap egy helyszínre összpontosul a verseny, a hétvégén minden mérkőzést a Tóth Árpád Gimnáziumban rendeznek.

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás seregszemléjén eddig összesen 21 ország több tucat együttese szerepelt a kis iskolai csapatoktól a komoly egyesületeken át az országos válogatottakig, és az eddigi tornákra is érkeztek nagyon erős válogatottak, illetve egzotikus csapatok. A tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő tornán minden eddiginél magasabb lesz a színvonal! A lányok mezőnyében először vesz részt a kupán az izraeli, a kazah és a tunéziai válogatott, és Kínából is először szerepel klubcsapat a tornán. A felsorolt együttesek mindegyike a tornagyőzelemre is esélyes lehet, de a régiek közül is mindenképpen számolni kell a tajvani és a magyar válogatottal, illetve a lengyel kupagyőztes Mosir Jaslóval, hiszen mindegyikük nyert már az utóbbi években Eötvös-kupát. A Mosir Jaslo háromszor, utoljára tavaly, a tajvani válogatott 2006-ban, a magyar válogatott pedig 2004-ben. A 2005-ös győztes is a résztvevők között van, hiszen akkor, hatalmas meglepetést okozva a házigazda Eötvös DSE nyerte meg a tornát, a döntőben a magyar válogatottat legyőzve. Már csak szép emlék ez, hiszen az idén mérkőző magyar klubcsapatoktól az is szép teljesítmény lenne, ha a legjobb nyolc közé tudnának jutni, ebben a fantasztikus mezőnyben. A fentieken kívül a nagyváradi házigazda Onisifor Ghibu Líceum, a holland kupagyőztes PietZoomers Apeldoorn és a lengyel LTS Legionovia Legionowo is komoly tervekkel érkezik.

A nagyon erős női mezőnyhöz képest fiúké első látásra némileg tagoltabbnak tűnik, és talán a magyar csapatoknak itt több babér teremhet. A címvédő magyar válogatotton kívül a kínai Tianjin Guang Xiang Volleyball Club és a tavalyi bronzérmes román CSS CFR Bucuresti mellett a Vegyész RC-Kazincbarcika és a dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola tekinthető éremesélyesnek.

Az együttesek 1992. január 1. után született játékosai az érmeken, kupákon kívül értékes különdíjakért is küzdhetnek.
A háromnapos versenyt 2008-ban is kísérő rendezvények színesítik. A torna ideje alatt a Tóth Árpád Gimnáziumban (majd több más helyszínen) lesz látható a tornához kapcsolódó rajzkiállítás, a csapatok ismét felvonulnak a Nagytemplom előtt, a Kossuth téren, ismét lesz az érkező magyar és külföldi edzők közötti nosztalgia-mérkőzés és a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el.