A sportág Kassaija kitálal

2014. június 23. hétfő

Mi a párhuzam Kassai Viktor és a magyar röplabda között? Hóbor Béla elmondja. Ahogy azt is, hogy vigyázzunk: a lányok Eb-szereplése nehogy elfedje a sportág óriási problémáit, mely az edzőképzésben és az utánpótlás-nevelésben tapasztalható.

Nagy-Pál Tamás •Hóbor Béla (főoldali fotó: mrszjt.hu) a magyar röplabda jelenlegi egyetlen világsztárja. 2012-ben, a londoni olimpián ő vezette a férfidöntőt. Bár hivatalosan visszavonult, egyáltalán nem szakadt el a sportágtól. Azon kívül, hogy augusztusban az Eötvös-kupa döntőjét vezeti Debrecenben, nagyon szeretné, ha ismét jó vágányra kerülne kedvenc sportága hazánkban. Elképzelései is vannak arról, hogyan történhetne meg.

Hóbor az olimpián

A játékvezetőnek az elmúlt hat évben ez lesz az ötödik fináléja a korosztályos tornán. Egyetlen alkalommal hiányzott „igazoltan”, hiszen éppen akkor volt jelenése az ötkarikás játékokon is.  „Úgy érzem: ha a múltammal, a pályafutásommal segíteni tudok utánpótlás-versenyt, akkor az kötelességem – kezdte. – Erre a tornára szinte minden földrészről érkeznek csapatok, még olyan zárt világokból is, mint például Afganisztán. Ezért is van Európában már óriási rangja. Ha külföldön bárhol szóba jön az utánpótlás, rögtön az Eötvös-kupát említik Magyarországról. Nagyon fontos, hogy közösségépítő szerepet tölt be.Olyan fiatalok ismerkedhetnek egymással, akik egyébként soha nem találkoznának.”

Arról nem is beszélve, mekkora motivációt jelenthet a gyerekeknek, ha a világ egyik legjobb játékvezetője fújja be a pontjaikat. Amint az is feldobhatja őket, hogy a lányok óriási bravúrt végrehajtva eljutottak a jövő évi Európa-bajnokságra. „Ez óriási öröm, hiszen huszonnyolc évet vártunk rá. Ugyanakkor helyén kell kezelni ez a dolgot. Nem szabad, hogy elfedje a továbbra is meglévő problémákat, ami az utánpótlást és az edzőképzést érinti leginkább. Sőt, inkább úgy mondanám, hogy egymással összefüggésben.”

Hóbor szerint a szakemberek felkészültségével, elhivatottságával nincs baj. A képzésükkel annál inkább. „Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nagy részük leginkább csak erkölcsi elismerésért dolgozik. Megszállott emberek, akik nélkül könnyen lehet, hogy Magyarországon már nem is lenne röplabdázás. Az egyik legjobb példa erre Gabi néni, akivel nemrég jelent meg interjú a honlapjukon (ITT A szerk.). Az edzőképzést külön csoportokra kéne bontani. Hiszen teljesen más a feladata annak, aki az NB I-ben dolgozik, mint annak, aki az utánpótlásban. Nem is beszélve a testnevelő tanárokról, akik az iskolában próbálják meg a látványsportágak nyomása ellenére életben tartani a röplabdát. Az utánpótlásban dolgozó szakemberek megfelelő képzése a legfontosabb ékköve ennek az egésznek. Hiszen, ha a gyerekek nem jó alapokat kapnak, akkor a rossz technikán idősebb korban már borzasztóan nehéz változtatni.”

Az utánpótlás átalakítására is vannak ötletei, hiszen sporiként a világ jó néhány országának háttérmunkájába betekinthetett. „Belgiumot tudnám felhozni példaként. Hosszú éveken keresztül Európa középmezőnyében helyezkedett el, most pedig mindkét nemben eljutott a kontinenstornára. Ez hihetetlen előrelépés. Pedig hozzánk hasonló, kis országról beszélünk. A titkuk az, hogy kiválogatják az ország legtehetségesebb fiataljait, és kollégiumi rendszerben oldják meg a képzésüket. Együtt tartják és versenyeztetik őket, ha jól tudom, a másodosztályban. Bár az ifiválogatott nálunk is szerepel az NB I-ben, bentlakásos képzés nincs. Pedig észre kell venni: nincs annyi kimagasló tehetségünk, hogy szétszórjuk őket. Ehelyett egybe kéne gyűjteni mindet. Mert a havi két-három nap összetartás nagyon kevés.”

Ezt lehetne alapvetően ellesni a belgáktól, amire természetesen rárakódnának az ország kultúrájából adódó egyéb finomítások. „Itthon az egyik legkritikusabb dolog a feladóképzés. Pedig itt van Magyarországon Irina Akimova, aki ugyan negyvenhét éves, de még mindig zseniális. Ha odaadnánk neki a tehetséges feladókat, hogy dolgozzanak együtt, akkor már egy-egy hétvégi összetartás is óriási előrelépést jelentene.”

Az Eötvös-kupa nagykövete

Az is sokat segítene, ha nemcsak várnánk a tehetségek véletlen felbukkanását, hanem a szakemberek valóban felkutatnák őket. „Honnan tudjuk például, hogy valamelyik, Zalaegerszeg melletti kis faluban nincs tehetséges gyerek? Sehonnan. Játékos-megfigyelők kellenének, akik járják az ország minden szegletét a tehetségek után kutatva. Annak idején a fociban Nyilasi Tibor és Ebedli Zoltán is így került a Fradiba.”

Hóbor véleményét azonban a szövetség egyáltalán nem szokta kikérni, amely egyébként szerinte alapvetően nem végez rossz munkát. „Amit Poór Csaba eddig elkezdett, az nagyon jó és előremutató, még ha kívülről jött emberről is beszélünk. Nem benne látom a problémák okát, hanem azok személyében, akik a szakmai irányítást végzik. És itt nemcsak az edzőkről beszélünk, hanem ugyanúgy a menedzserekről vagy a játékvezetőkről. Ebben a sportágban a szakmai kollégium mondja meg a tutit, és finoman szólva sem egyezik vele mindig a véleményem. Pedig itthon olyan legendák élnek, mint Gabi néni is, és nem látom, hogy előtérbe kerülnének. Vagy ott van a Röpsuli program kitalálója, Őryné Merő Nóra, aki nagyon hasznos lehetne a tesitanárok képzésében.”

Éppen ezért úgy látja: remek dolog lenne, ha fórumot szerveznének, ami kifejezetten az utánpótlás fejlesztésével foglalkozna. Ott akár az is szóba kerülhetne, hogy mi a helyzet a hazai játékvezetéssel? „Vannak tehetséges bíróink, akik a Világligában vagy éppen a Bajnokok Ligájában működnek közre. Viszont hasonló problémákkal küszködünk, mint a labdarúgás. Én nem hiszem, hogy Kassai Viktor azért nem lehet ott most a világbajnokságon, mert az Eb-n elnézte azt a gólt. Szoros összefüggés van ugyanis egy-egy sportág kultúrája és a játékvezetés között. A játékvezetői színvonal a sportág színvonalát tükrözi. Röplabdában a nagyhatalmak mindig képviseltetik magukat bírókkal az olimpián. És akkor én mégis hogyan vezethettem döntőt? Az 1986-os Eb-n sikerült élnem a lehetőséggel, melynek köszönhetően tizenhat évig a világ élvonalában ragadtam. De manapság sajnos a lehetőségig is borzasztóan nehéz eljutni. Pedig bátran jelenthetem ki: a magyar képzés világszínvonalú. De a sportág helyzete meghatározza a játékvezetés jövőjét is.”