2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf2014. június 17. kedd
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf2014. június 17. kedd
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf
2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf
2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf2014. június 17. kedd
Gabi néni nyolcvanhat éves, a magyar női röplabda kiemelkedő egyénisége, egykori sikerkapitánya. Gyerekeknek tart edzéseket, teniszezni jár. Megalapozott véleménye van a jelen röplabdájáról is, amelynek a legnagyobb ballasztja a sablon szerint oktató edző.
Nagy-Pál Tamás • Újabb Eötvös-kupa nagykövettel beszélgettünk: dr. Kotsis Attiláné (külső fotó: nso.hu) az egyetlen magyar női röplabdázó, akit a Hírnév Csarnokába választottak. Nyolcvanhat évesen is tele van energiával, hiszen kisiskolásokat tanít röplabdázni, így nem véletlen, hogy a debreceni torna szervezői rá is gondoltak nagykövetként.
Gabi néni, az Eötvös-kupa nagykövete
„Örülök, hogy ezúttal nem csak díszpintynek hívtak – kezdte a csak Gabi néniként ismert tréner. – Részt veszek az augusztusi torna alatt szakmai fórumon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a trénerekkel. Mesélek a Hall of Fame-be választásom körülményeiről, és érmeket is adok át.”
Annak idején atlétikával és kosárlabdával kezdte pályafutását. Előbbiben olyan jó volt, hogy még az olimpiai válogatottba is bekerült, de bizonyos Gyarmati Olga (A távolugrás 1948. évi olimpiai bajnoknője – A szerk.) miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. Aztán nagyon korán sporttiszt lett belőle az első női rendőrszázadban. Prohászka László a tanítványai közül szeretett volna választani magának játékosokat, erre a tanárnőt vitte el. „Már két másik sportot űztem, de napi parancsba adták, hogy mennem kell. Egy éven belül válogatott lettem.”
Nem sokkal később az edzői pályával is megismerkedett, ekkor kezdte el szakmailag képezni magát, hogy „ne tanítson hülyeségeket a gyerekeknek.” A sikerek pedig ezután már jöttek számolatlanul: játékosként bajnoki címeket nyert, szövetségi kapitányként három-három olimpián és vébén, valamint öt Eb-n járt a válogatottal. Nem mellesleg: egyik tornán sem végzett a hatodiknál rosszabb helyen.
Gabi néni szerint akkoriban összehasonlíthatatlanul más volt a fiatalok helyzete Magyarországon. „Nekünk csak a sporton keresztül volt társas életünk. Így jártunk össze. Ha vége volt az edzésnek, akkor egy-egy sörre is beültünk valahova. Az iskolákban is sokkal nagyobb szerepet kapott a sport. Megtanították a diákoknak a különböző sportág alapjait, és vitték őket a versenyekre. Mindenképpen fontos lenne visszavinni az iskolákba ezt a sportos szellemiséget. És itt nem a már bevezetett mindennapos testnevelésről van szó, hanem a sportoktatásról. Szerintem még az se baj, ha egy-egy tanárnak van kedvence, csak azt tényleg, hogy tanítsa meg.”
Maga is kisiskolásoknak tart edzést hetente négyszer. „A röplabda praktikus sport. Szórakoztató formában is el lehet kezdeni úgy, hogy nem szakadnak meg a diákok. Tőlem is először azt szokták kérdezni: Gabi néni, kell futni? Naná! Nem, csak álldogálni kell a pályán! De nekem vannak olyan játékos gyakorlataim, melyekbe belopom a taktikai elemeket, és szórakoztatóvá teszik az edzéseket.”
Ennek ellenére nagy bánata, hogy a gyerekek életében nem a röplabda foglalja el az első helyet. „A heti négy edzésből sajnos csak háromra jönnek átlagosan. Mindenkinek van egyéb elfoglaltsága: gitároznak vagy énekelnek. Pedig nem is olyan régen még arra kértek, hogy szombaton plusz edzést tartsak nekik. Mindez hat-hét év alatt változott meg ennyire. Azok a szülők még az edzésekre is eljöttek, a mostaniakat jóformán még meccsen sem látom. Azt is megbeszéltem velük, hogy szóljanak, ha nem jön a csemetéjük. Hogy legalább felelősséget vállalhassak értük. Volt is rá példa, hogy a kislány elindult hozzám, és nem érkezett meg. De én nem tudtam róla, mert a szülők soha nem eresztettek meg egyetlen telefont sem.”
Sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora legenda tartja a foglalkozásokat.„Nem szoktam propagálni magam. Ne azért fogadjanak el a gyerekek, amit régen csináltam, hanem azért, amit most nyújtok nekik. Nekem is újdonság volt ez az egész, mert azelőtt csak kevésszer foglalkoztam kicsikkel. Három éve tanítom őket, és szerintem már több ütésfajtát tudnak, mint a válogatottak közül néhányan. Ez ma az egyik legnagyobb probléma: megtanítják az edzők az ütést és a feladást. De vannak ütés- és feladásfajták is, melyekből mindig többet és többet kell tanítani, mert egyfajtával nem lehet célt érni. Ugyanez a helyzet a sáncolásban. Sőt, talán még hangsúlyosabban. Hiszen az átlag magyar ember nem túl magas, ezért különböző kombinációkat kell alkalmazni.”
Természetesen Gabi néni ezeket a fortélyokat nem szeretné megtartani magának, de úgy érzi, a szakma nem kapkod a tanácsaiért. „Egyrészt öreg, másrészt nő vagyok. A férfiak pedig, már elnézést, nehezen viselik, ha a nő okosabb náluk. Pedig ez nem okosság, csupán tapasztalat. Emellett persze mindig tanulni akartam, mindenhonnan ellestem dolgokat, és beültettem a saját csapatom játékába. A japánoktól tanultam meg a gyorsjáték elemeit, a koreaiaktól a kombinációk egy részét. Aztán megvizsgáltam, hogy a röplabdázóim adottságai alapján mit hasznosíthatok. Ezért is szerettem meg ezt a munkát. Óriási agytorna. Még a kicsikkel is úgy vagyok, hogy ha valamit megtanítok nekik, annak talán én örülök a legjobban. Alkotásvágy nélkül senki nem lehet jó edző. Nem lehet sablonedzéseket tartani, hogy feladunk, ütünk, aztán annyi. Ehhez hasonló, hogy remek dolog a világ élvonala által is alkalmazott felugrásos nyitás, amit még a Buzek László talált ki. De nem mindenkinek. Az alacsony emberek minek ugrálnak, amikor nem tudják úgy megütni a labdát? A lapos szerva ugyanúgy lehet értékes, nem kell mindig a sablont alkalmazni. Szolgaian semmit sem szabad átvenni és átadni! Én még mindig tanulok. Nincs az a hülye edző, aki ne csinálna, ha csak apró dolgot is jól. Azt pedig át kell venni.”
Fotó: mob.hu
Jó dolgokat is lát azért Gabi néni, elég, ha csak a női válogatott Eb-re való eljutását említjük. „Remek ötlet volt, hogy belga edzőt hoztak a kispadra. Csodálom őt, mert két hét alatt tizennyolc emberből így összeállítani csapatot – óriási teljesítmény. De az, hogy most nyaralnak, aztán mennek vissza a klubba, és csak jövőre találkoznak, szerintem édeskevés. Volt olyan, aki azt mondta a selejtező utáni sajtótájékoztatón, hogy Gabi néni, én most egy hónapig nem is szeretnék labdát látni. A mi időnkben, amikor vége volt a bajnokságnak, mentünk tovább, az edzőtáborba. Persze biztosan a kettő között van valahol az igazság. De nem véletlenül lettünk mi gyengébb emberanyaggal másodikok Európában. Dolgoztunk érte rengeteget. Valószínűleg nálam jobb szakemberek is voltak akkoriban, de én mindig csapatot csináltam. Csak emiatt végeztem el a pszichológiát. Erre a tudásomra óriási szükségem volt. A lányok például szeretik fúrni egymást, amire nagyon oda kell figyelni. Talán ez a legnehezebb része az egésznek.”
Nemrég az országos minikupán járt, ahol rengeteg csapat szerepelt. „Nagyon ügyes gyerekeket láttam. Amit Poór Csabáék az utánpótlás-nevelésben csinálnak, kalapot emelhetünk. Előremozdultunk, de ezt tovább is kéne vinni. Az Eb-szereplés is óriási lökés lehet, de nem szabad emiatt elkényelmesedni.”
Mint ahogy Gabi néni sem kényelmesedik el egy pillanatra sem. „Még mindig teniszezek. De azt szoktam mondani, hogy régen a gyorsaságomból, az erőmből és a labdaérzékemből éltem, most inkább az eszemből. Muszáj, hogy legyen még energia ebben a korban is az emberben, mert ha egyszer leül, akkor már nem kel fel többet. Látom a kortársnőimen is. Nem szabad belesüllyedni a semmittevésbe, mert a legborzasztóbb az, amikor az ember úgy érzi: nincs rá szükség. Én tudom, hogy bár csak kiscsapattal foglalkozom, várnak rám a gyerekek, és szükségük van rám.”
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2014/06/17/alkotasvagy-nelkul-nincs-jo-edzo-2/#sthash.hUSiEuxs.dpuf