Kultúra Politika Életmód Gyerek
Vélemény Vas Letöltés Archívum
 
     
   
SPORT
Közgazdász a magasban
 
 
 
Második olimpiájára készülhet Győrffy Dóra, a Debreceni Sportcentrum Kht. magasugrónője – egyben a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa – aki az alábbiakban többek között a sportba vetett hitéről vall. 


 

 
   
SPORT
Királyok kora
 
 
 
Megint a Főnix Csarnokban léptek fel a Harlem Globetrotters varázslói, hogy elkápráztassanak kicsit és újra megtanítsanak minket az alapvető szabályra: a Föld kosárlabda alakú, s az a legfontosabb, hogy a néző jól szórakozzon. 


 

 
   
SPORT
Búcsú Európától
 
 
 
Összesítésben öt góllal maradt alul a DVSC-Aquaticum női kézilabdacsapata a román Rulmentul Urban Brasov ellen a Kupagyőztesek Európa Kupája nyolcaddöntőjében. A remek hangulatú idegenbeli visszavágó előtt és után a Loki meglehetősen hosszú utat tett meg. 


 

 
   
SPORT
Két év két óráért
 
 
 
A triatlonista Szabó Zita a világranglistán elfoglalt helyezése alapján jó eséllyel pályázik a pekingi olimpiai részvételre. A Debreceni Sportcentrum Kht. versenyzője a felkészülés nehézségeiről és néhány kulisszatitokról is beszámol. 


 

 
   
SPORT
Téli örömök Salzburg tartományban
 
 
 
Salzburgtól nem is kell olyan messzire menned, hogy elérkezz Zell am See-be, a városkába, amelyet Kaprunnal európai sportrégiónak neveznek. Itt a téli sportok szinte teljes arzenálját ki lehet próbálni, a snowkite-tól a kutyaszánig.

 


 

 
   
SPORT
Hiányos mezőny
 
Két csapat még hiányzik a másodosztály mezőnyéből, ennek oka az élvonalból kizárt Sopron megszűnése, illetve hogy a Szentlőrinc, amely a Dráva-csoportból jutott fel, nem vállalta az indulást a második ligában. 


 

 
   
SPORT
Gólvágók és sportszerűek
 
Hat hajdú-bihari focista is bekerült a labdarúgó NB III. Tisza-csoportjának idei góllövőlistájának az elitjébe, a Balmazújváros csapata pedig megnyerte a sportszerűségi versenyt. 


 

 
   
SPORT
Rezes ezüstcipője
 
Hat hajdú-bihari focista is bekerült az NB III. Tisza csoportjának idei góllövőlistájának az elitjébe, közülük a DVSC-DEAC-ból Rezes László a második, míg Szilágyi Péter a harmadik legjobb gólvágónak bizonyult. A sportszerűségi versenyt az újvárosiak nyerték.

 


 

 
   
SPORT
Kontinentális kosárviadal
 
Szombathely helyett Debrecenben rendezik az U18 Férfi „B” Divíziós Kosárlabda Európa-bajnokságot, amelyen július 25. és augusztus 3. között húsz csapat versenyezhet. A torna megrendezéséről napirend előtt döntött a városi közgyűlés. 


 

 
   
SPORT
A Sárrétudvari volt a legsportszerűbb
 
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is elkészítették a Megyei Labdarúgó Szövetségben a játékvezetők által kiosztott piros-, és sárgalapok alapján a megyei bajnokságok sportszerűségi versenyének az eredményét.

 


 

 
 
  Három földrész röplabdacsapatai a 12. Eötvös-kupán
 
DEOL | 2008. augusztus 22., 07:27
 
 
Ma, pénteken rajtol a 12. Eötvös-kupa nemzetközi röplabdatorna. Debrecenben a Tóth Árpád Gimnáziumban és az Eötvös Utcai Általános Iskolában, Balmazújvároson a Veres Péter Gimnáziumban, Nagyváradon pedig az Onisifor Ghibu Líceumban pattog a labda. A csoportmérkőzések után szombaton és vasárnap egy helyszínre összpontosul a verseny, a hétvégén minden mérkőzést a Tóth Árpád Gimnáziumban rendeznek meg.
 
Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás-seregszemléjén eddig huszonegy ország több tucat együttese szerepelt a kis iskolai csapatoktól a komoly egyesületieken át az országos válogatottakig. Ezúttal harminckét gárda nevezett.
Most garantáltan minden eddiginél magasabb lesz a színvonal. A tornán az 1992. január 1. után született fiatalok vetélkedhetnek. A lányok mezőnyében először vesz részt az izraeli, a kazah, valamint a tunéziai válogatott. Ezek az együttesek ugyanúgy esélyesek a tornagyőzelemre, mint a tajvani vagy a magyar válogatott. De ott lesz a mezőnyben a 2005-ös győztes házigazda Eötvös DSE is, amely akkor a magyar válogatottat verte a döntőben. Sajnos hasonló bravúrra nincs esély.
A fiúknál a magyaroknak több babér teremhet. A címvédő magyar válogatott mellett a kínai Tianjin Guang Xiang Volleyball Club, a tavalyi bronzérmes CSS CFR Bucuresti, a Vegyész RC Kazincbarcika és a dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola tekinthető éremesélyesnek.

Az együttesek az érmeken és a kupákon kívül értékes különdíjakért is küzdhetnek.