Szombaton strandröplabdával kezdődik a 22. Eötvös Kupa

 

133 páros nevezett a strandröpi versenyre

Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-versenyén a torna története során eddig 46 országból vettek részt játékosok. A szervezők nagy örömére ez a szám idén is emelkedik, több olyan országból is érkeznek, ahonnan az elmúlt 21 évben még nem utaztak az Eötvös Kupára.

Időrendben a strandröplabda Eötvös Kupa kerül megrendezésre augusztus 18-án és 19-én és csak ezt követi augusztus 21-23 között a teremröplabda Eötvös Kupa.

A homokon rendezett versenyen a hölgyek hat kategóriában Hajdúnánáson, az urak három kategóriában, Hajdúböszörményben versenyeznek szombaton, míg vasárnap – a verseny történetében először – Hajdúnánáson a vegyes párosok vetélkednek.

A lányoknál az U12-es korosztályban magyar-román csaták várhatók, hiszen 8-8 magyar és román páros nevezett.

Az U14-eseknél hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy az öt romániai kettősön kívül 11 magyar egység indul.

cikkben-kozepen

Az 16-os korosztályban három ország sportolói küzdenek a minél jobb helyezésekért. A magyar és román egyesületeken kívül Debrecen finnországi testvérvárosa, Jyvääskylä is indít csapatokat.

Az U18-asoknál még változatosabb a nevezett párosok palettája, az előző három ország mellett – a torna története során először – Oroszországból és Algériából is várnak a szervezők sportolókat.

Az U20-as kategóriában az előzőekben felsorolt országok párosain kívül egy szlovák duó is megpróbál minél jobb helyezést elérni.
A felnőttek között egy macedón kettőst is láthatnak majd az érdeklődők. Igaz, hogy olyan egzotikus helyekről, mint Vanuatu az idén nem érkeznek játékosok, de valószínűleg a felnőttek között így is izgalmas mérkőzéseken dőlnek majd el a helyezések.

Hajdúböszörményben a fiúk U14-es kategóriájában bolgár, finn és magyar párosok lépnek homokra.
Az U18-asoknál finn-magyar párharc várható az érmekért és a kupákért.

A felnőtteknél szerb és magyar párosok próbálják majd megakadályozni, hogy ismét Szlovákiába kerüljenek a férfiak legmagasabb korosztályának kupái.

A strandröplabda Eötvös Kupa után a teremben három napon keresztül 32 leány és 10 fiúcsapat küzdelmeit tekinthetik meg a mérkőzésekre kilátogatók. A homokon szerepölő játékosokon kívül a szervezők csapatokat várnak Hollandiából, Máltáról, Lengyelországból és Kínából.