Befejeződött az Eötvös Kupa

 
Immáron 21. alkalommal rendezték meg a Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát - © Fotó: Matey István
Debrecen – Vasárnap este véget ért Európa egyik legnagyobb röplabdás seregszemléje. Az Eötvös Kupa keretein belül pénteken Balmazújvároson, Derecskén és Kabán egy-egy lány-, Nagyváradon egy fiú-, míg Debrecenben öt lány- és három fiúcsoport mérkőzéseire került sor – áll a szervezők közleményében.

 

Szombaton játszották le a csoportelsők és a csoportmásodikok között a keresztjátékokat, melynek során a lányok 32 csapatos mezőnyében a legjobb nyolc közé az MTK, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium és az Eötvös DSE „A” csapatai, valamint romániai LPS Bihorul Oradea és az ACS Viitorul Bors, illetve a lengyel MUKS Dargfil Tomaszów Mazowiecki, a finn Korpilahden Pyrintö, és a felvidéki SK Elba Presov kerültek. Az újabb kieséses párharcok után a legjobb négy közé egyedül az Eötvös DSE jutott hazai csapatként, a nagyváradi, a lengyel és a szlovákiai együttes társaságában. Végül a döntőt az Nagyváradi Sportiskola és az Eötvös DSE játszották, hatalmas szurkolás közepette. Az első szettben a váradiak nyertek néhány ponttal, de a debreceniek hasonló arányú győzelemmel egyenlítettek. A döntő játszmában a térfélcserénél még 8:6-ra a hajdúságiak vezettek, végül a legnagyobb méretű kupa Romániába került.

Fotó: Matey István

A fiúknál 16 együttes nevezett. A tavalyihoz viszonyítva elég erős volt a mezőny, a kínai Hszian, a romániai Blaj, a fehérorosz Malorita például csak az alsóházban folytathatta a küzdelmet. A legjobb nyolc közé a romániai LPS Bihorul Oradea, a magyar serdülő válogatott, a Tóth Árpád Gimnázium, a Budapesti Kossuth Gimnázium, valamint a DEAC „A” és „B” csapata, illetve a Pénzügyőr SE ifjúsági és serdülő csapata jutottak. A keresztjátékok megnyerése után a 4 között az érmekért a magyar serdülő válogatott, a Tóth Árpád Gimnázium, DEAC „B” csapata, illetve a Pénzügyőr SE ifjúsági csapata játszhattak tovább. A döntőbe jutásért vívott találkozókon a helyi együttesek alulmaradtak. A döntőben élvezetes összecsapáson a PSE játékosai kerekedtek felül.

A verseny köré idén is kísérő programokat szerveztek. Szombaton a csapatok felvonulása igen hangulatosra sikerült. Ezután az edzők, sportvezető részére a Belvárosi Művelődési Ház Pódium termében Eddie Masauvakalo, a Vanuatu Röplabda Szövetség elnöke tartott előadást a vanuatui strandröplabdázás fejlődéséről.

A fiúk döntője után a friss bajnok PSE megmérkőzött a magyar férfi szenior válogatottal. Az egyszettes gálamérkőzésen a nézők igazi látványröplabdázást láttak, melyen fortélyos játékkal a magyar szenior válogatott kerekedett felül.

A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI diákjainak rövid műsora után következett a díjátadás, amelynek fényét emelte jelenlétével többek között Dr. Barcsa Lajos alpolgármester, Dr. Kiss Sándor önkormányzati képviselő; Szabados István, a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlás bizottságának elnöke, a nemrég még pályán lévő 96-szoros válogatott Schildkaut Krisztián és a 75-szoros válogatott Vojth Ildikó.


A női végeredmény:

1. LPS Bihorul Oradea (Románia)
2. Eötvös DSE „A” (Magyarország)
3. SK Elba Presov „A” (Szlovákia)
4. MUKS Dargfil Tomaszów Mazowiecki (Lengyelország)
5. ACS Viitorul Bors (Románia)
6. MTK Budapest „A” (Magyarország)
7. Fazekas Mihály Gimnázium „A”, Debrecen (Magyarország)
8. Korpilahden Pyrintö (Finnország)
9. Swieqi Phoenix Volleyball Club (Málta)
10. OK KI 0230 Kikinda (Szerbia)
11. UKS San Lesko (Lengyelország)
12. Balmazújvárosi Röplabda Klub (Magyarország)
13. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium (Magyarország)
14. Gymnázium Trebisovska 12, Kosice „B” (Szlovákia)
15. Veszrém Volleyball School (Magyarország)
16. Veres Péter Gimnázium, Balmazújváros (Magyarország)
17. Gymnázium Trebisovska 12, Kosice „A” (Szlovákia)
18. MVSC-Miskolci Sportiskola (Magyarország)
19. Kalocsai SE (Magyarország)
20. Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen (Magyarország)
21. DE. Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma (Magyarország)
22. Dienes László Gimnázium, Debrecen (Magyarország)
23. Green Apple (Szlovákia)
24. Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI.
25. Eötvös DSE „B” (Magyarország)
26. MTK Budapest „B” (Magyarország)
27. Pinszk (Fehéroroszország)
28. Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI (Magyarország)
29. Fazekas Mihály Gimnázium „B”, Debrecen (Magyarország)
30. SK Elba Presov „B” (Szlovákia)
31. Racine Club de Bejaila „A” (Algéria)
32. Racine Club de Bejaila „B” (Algéria)

A férfi végeredmény:

1. Pénzügyőr SE ifjúsági csapat (Magyarország)
2. Magyar serdülő válogatott
3. Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen (Magyarország)
4. DEAC „B” (Magyarország)
5. LPS Bihorul Oradea „A” (Románia)
6. Pénzügyőr SE serdülő csapat (Magyarország)
7. DEAC „A” (Magyarország)
8. Kossuth Gimnázium, Budapest (Magyarország)
9. CSS Blaj (Románia)
10. Magyar gyermek „A” válogatott
11. Magyar gyermek „B” válogatott
12. Malorita Líceum, Breszt (Fehéroroszország)
13. No. 83. Middle Schoool of Hszian (Kína)
14. LPS Bihorul Oradea „A” (Románia)
15. Dienes László Gimnázium, Debrecen (Magyarország)
16. Pénzügyőr SE ifjúsági „B” (Magyarország)