Három napon át pattog a röplabda Debrecenben

Akt.:
 
Idén is izgalmas meccsekre van kilátás
Idén is izgalmas meccsekre van kilátás - © Fotó: Molnár Péter, archív
Debrecen – Magyarország talán legfanatikusabb röplabda-szurkolója először tiszteli meg jelenlétével az Eötvös Kupát.

– Öt városban, Debrecenben, Derecskén, Kabán, Balmazújvárosban és Nagyváradon rendezzük meg az idei tornát, a résztvevők tizenkét helyszínen küzdenek majd a kupáért. A hölgyek mezőnyében harminckét, a férfiaknál tizenhat csapat verseng majd. Nagyon hamar beteltek a helyek, a visszatérő vendégeink résen voltak, nehogy lemaradjanak. Tíz országból adtak le nevezéseket, köztük például Kínából. Pénteken délután kettőkor kezdődnek a csoportküzdelmek, szombaton és vasárnap pedig már a helyosztók következnek. Szombaton este nyolctól lesz a csapatok felvonulása a Déri téren, ahova meglepetés vendégeket is hívtunk – avatott be Szombathy András, a hagyományos Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna főszervezője az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón szerdán délután.

eo2

Az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna sajtótájékoztatója a Garda étteremben | Fotó: Matey István

A tornát immár 21. alkalommal rendezi meg az Eötvös DSE, péntektől vasárnapig pattog majd a labda tizenkét helyszínen, Debrecenben a „főhadiszállás” a Debreceni Egyetem Gyakorló Gimnáziumának tornacsarnoka lesz.

Békésiné Kiss Gabriella, derecskei képviselő elmondta, harmadik éve adnak helyet a küzdelmeknek, és bár városukban nincs nagy hagyománya a röplabdának, remélik, a kupának is hála egyre többen kapnak kedvet ehhez a sporthoz.

– Komoly dolog, hogy 21. alkalommal rendezik meg az Eötvös Kupát. Ez is mutatja, hova el lehet jutni, ha egy, a végletekig elkötelezett ember áll egy ügy élére. Debrecennek fontos ez a küzdelemsorozat, éppen ezért a tőlünk telhető legnagyobb támogatást nyújtjuk – fogalmazott Szilágyi László, debreceni képviselő, aki megjegyezte, amikor csak teheti, ő is ki szokott látogatni a mérkőzésekre.

Gyulavári Attila a kabai helyszín képviseletében felhívta rá a figyelmet, hogy a helyiek nagy örömére a város ötödször is szívesen működik közre a versenynél.

A sajtótájékoztatón részt vett Pesti Ambrus, Magyarország talán legnagyobb röplabda-szurkolója is, aki először tiszteli meg jelenlétével az Eötvös Kupát.

eo

Fotó: Matey István

Az érdeklődők minden, a versennyel további információt megtalálnak az eotvoscup.fw.hu oldalon.

Új tapasztalatok

Hétfőn negyedszer tartották meg az Eötvös Kupa nemzetközi strandröplabda-tornát, a hölgyek versenyét Hajdúnánáson, a férfiakét Hajdúböszörményben rendezték. Dr. Csiszár Imre, Nánás alpolgármestere örömmel számolt be róla, hogy az idei verseny még a tavalyit is felülmúlta, mind izgalmakban, mind pedig hangulatban. – Hat korosztály, hat pályán küzdött meg, késő estig tartottak a meccsek. Igyekeztünk jó házigazdák lenni, és a visszajelzések alapján ez sikerült is. Évről évre új és új tapasztalatokkal gazdagodunk, bízom benne, jövőre az idei tornát is überelni tudjuk.

HBN