A huszonegyedik

2017. augusztus 20. vasárnap

Az idén is megrendezik a hagyományos Eötvös-kupát, amely a régió legnagyobb utánpótlás-röplabdaversenyévé nőtte ki magát az elmúlt húsz évben. A verseny strandröplabda-tornával kezdődik, majd teremtornával zárul.

L. G.  A jövő héten rendezik meg a 21. Eötvös-kupát, amely az elmúlt húsz évben Kelet-Európa legnagyobb utánpótlás-röplabdaversenyévé nőtte ki magát. Az előző két évtizedben négy földrész negyvennégy országának képviselői szerepeltek a rangos megméretésen.

Jelenet a legutóbbi tornáról

A verseny negyedik éve strandröplabda-tornával kezdődik, amelyet hétfőn rendeznek meg két helyszínen. A fiúk három korosztályban – U14, U17, felnőtt – Hajdúböszörményben, a lányok pedig hat korosztályban – U12, U14, U16, U18, U20 – Hajdúnánáson mérik össze tudásukat. A megméretésre tizennégy ország strandröplabdázói neveztek, és a hazai színek képviseletében a Hajdú-Bihar megyei egységeken kívül Magyarország több településéről is érkeznek párosok.

A teremröplabda-tornát péntektől vasárnapig játsszák le, méghozzá négy helyszínen. Debrecen mellett Balmazújváros, Derecske és Kaba ad otthont a versenynek, amelyre 32 lánycsapat és 16 fiúegyüttes nevezett. Érkezik csapat Finnországból, Máltáról, Fehéroroszországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és még Algériából is.

A mérkőzések pénteken 14 órától, szombaton és vasárnap 8 órától kezdődnek, a döntőket az utolsó napon 17 órától játsszák. A teremröplabda-tornát kizárólag U20-as korosztályban, az 1997. január elseje után született játékosoknak hirdették meg.

Az első Eötvös-kupát 1997-ben rendezték meg, még kizárólag debreceni leány- és fiúcsapatoknak, mindössze nyolc együttes részvételével. A torna azóta nagy utat járt be, tavaly, a huszadik megméretésen már 32 lánycsapat és 12 fiúcsapat vett részt. Az idén pedig még tovább bővül a létszám.

p kezdődik az Eötvös-kupa.

2014. augusztus 13. szerda

RÖPLABDA. Augusztus 17-19. között rendezik a 18. Eötvös-kupa nemzetközi röplabdatornát, a térség legnagyobb röplabdás utánpótlás seregszemléjét. Vasárnap 14 órától 9 pályán kezdődnek a mérkőzések, Balmazújvároson és Kabán egy-egy lány, míg Debrecenben négy lány és három fiúcsoport mérkőzéseit bonyolítják le a nyitónapon. Ezen a napon minden együttes három mérkőzést játszik, így a nap végére kialakulnak a csoportok végeredményei. Hétfőn a keresztjátékokat rendeznek, míg kedden a helyosztók következnek. Az utolsó két napon minden mérkőzést Debrecenben, a Tóth Árpád Gimnáziumban rendeznek. A tornán összesen 105 mérkőzés lesz.

Az idei verseny részeként most először strandröplabda-tornát is rendeznek, melyre 2014. augusztus 21-én, Hajdúnánáson kerül sor öt kategóriában (U13, U15, U17, U19  és U21). Annak ellenére, hogy először lesz strandröplabda Eötvös-kupa az ország különböző pontjairól, így például a Balaton mellől, a fővárosból, sőt már külföldről (Albániából. Csehországból, Nigériából, Romániából, Szlovákiából) is több páros nevezett.

Program:

2014. 08. 17.               11 óráig a csapatok érkezése a helyszínekre

12 óra: Technikai értekezlet (Debrecen, Jerikó u. 17-19.)

14-20 óra: Mérkőzések (Debrecen, Balmazújváros, Kaba)

2014. 08. 18.               08-20 óra: Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

20.30 óra: Ünnepélyes felvonulás a Déri téren

(A Virágkarneválra érkező csoportok műsora 19 órától)

Kb. 22 óra: Szakmai fórum, majd baráti beszélgetés (Kossuth u. 1.)

2014. 08. 19.               08-15 óra: Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

14.30: Döntő (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

15.10: A fiú győztes és a Magyar Szenior Válogatott gálamérkőzése

15.30: Eredményhirdetés (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

2014. 08. 20.               A virágkarneváli programok megtekintésének lehetősége

2014. 08. 21.               8 óra: Strandröplabda Eötvös Kupa (Hajdúnánási Gyógyfürdő)

- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/up-gyors/vasarnap-kezdodik-az-eotvos-kupa/#sthash.NpVT2wQJ.dpuf

Vasárnap kezdődik az Eötvös-kupa.

Ma délután öt helyszínen rajtol a XIX. Eötvös-kupa nemzetközi torna.

2015. augusztus 17. hétfő

RÖPLABDA. Balmazújvároson, Derecskén és Kabán egy-egy leány, míg Debrecenben öt leány és három fiúcsoport mérkőzéseit játsszák le a nyitónapon.

A huszonegyedik

2017. augusztus 20. vasárnap

Az idén is megrendezik a hagyományos Eötvös-kupát, amely a régió legnagyobb utánpótlás-röplabdaversenyévé nőtte ki magát az elmúlt húsz évben. A verseny strandröplabda-tornával kezdődik, majd teremtornával zárul.

L. G.  A jövő héten rendezik meg a 21. Eötvös-kupát, amely az elmúlt húsz évben Kelet-Európa legnagyobb utánpótlás-röplabdaversenyévé nőtte ki magát. Az előző két évtizedben négy földrész negyvennégy országának képviselői szerepeltek a rangos megméretésen.

Eötvös-kupa