HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2016. augusztus 25., csütörtök 10:35

10 ország röpisei játszottak Hajdúnánáson az Eötvös Kupáért
 
 

Vasárnap  jóval sötétedés után fejeződött be az Eötvös Kupa strandröplabda   válfaja. A szintén önálló olimpiai sportág

strandröplabda népszerűségét mutatja, hogy a tavalyi versenyhez képest megduplázódott a résztvevő   országok száma, csak

a strandröplabda-tornán idén már összesen   tizenhárom nemzet játékosai küzdöttek a minél jobb helyezésekért, a  

dicsőségért és a számos ajándékért. 

A hölgyek hat kategóriában (U12, U14, U16, U18, U20, felnőtt) Hajdúnánáson hat pályán, míg a férfiak három kategóriában

(U14, U16, felnőtt) Hajdúböszörményben három pályán játszottak.

A nánási helyszínen cseh, fehérorosz, finn, ghánai, kenyai, máltai, romániai, szerbiai, szlovák és magyar versenyzők, míg Hajdúböszörményben bolgár, cseh,

fehérorosz, lett, romániai, szerbiai, szlovák és magyar párosok versenyeztek. Itt a torna különlegességét az jelentette, hogy pályára lépett a brazil

származású Edvaldo Carvalho da Silva, aki a Máltai Röplabda Szövetség technikai igazgatója, egyben a máltai felnőtt férfi és női válogatott edzője.

Az időjárás végig kegyes volt a strandröpisekhez, talán még sokszor túl sok is volt a napsütés.
A hölgyeknél az U12-es kategóriában a cseh Markéta Prihodová, Bety Rocková kettős győzött, megelőzve a szerb Miljana Gunjaca, Tara Bukvic és a román

Larisa Cuc, Diana Micula párosokat.

Az U14-es kategóriában a Gödöllői RC játékosai, Sorompó Kinga és Vecsey Fanni egy végletekig kiélezett döntőben győzték le az eddig a torna történetében

mindig érmet szerző, a határ romániai oldaláról érkező Gagyi Emesét ( ACS. „Viitorul” Bors) és csapattársát, Kerezsi Barbarát. A harmadik helyet a prágai

Anita Hájková, Lucie Souralováde páros szerezte meg.

Az U16-os kategóriában a Bukarestről érkező Zeynep Koc, Irina Kosinski kettős győzött a sötétedés utáni villanyfényes mérkőzésen, megelőzve a tavalyi

bajnok, tavalyelőtti bronzérmes Horváth Flóra, Törköly Kinga (Dunakanyar SE) párost. A bronzérmet romániai Alexandra Bettina Bikfalvi és Flavia Ioana

Chis vehették át.

Az U18-osoknál címvédés történt, ismét Madalina Pura és Giulia Blaj (CSS. „Avram Iancu” Stei, Románia) nyerte a döntőt, ezúttal a Máltáról érkező Ivana

Kenkovski, Tamara Kenkovski testvérpár ellen. A harmadik helyre az Almási Nóra, Ulveczki Anna (Eötvös DSE, Debrecen) egység ért be.

Az U20-as kategóriában meggyőző fölénnyel győzött a Juraszik Patrícia, Császár Norina (UTE) páros és vehette át a kupák és az aranyérmek mellett az

Andromeda Travel által felajánlott 3 főre szóló görögországi tengerparti egy hetes ingyenes apartman-használatra vonatkozó dokumentumot. (A díjakat a

többi kategória győztesei is megnyerték.) A második helyet a román Madalina Pura, Giulia Blaj kettős szerezte meg a Szilágyi Csenge, Tóth Dalma (Nyíregyházi

 Sportcentrum) páros előtt.

A felnőtt női mezőnyben sokáig megállíthatatlanul meneteltek a sokszoros kenyai terem- és strandröplabda válogatottak, de a döntőbe jutásért vívott

találkozón vereséget szenvedtek a Juraszik Patrícia, Császár Norina (UTE) páros ellen, így vigaszágra kerültek, ahol egy 22:20-as szettben ismét kikaptak.

Így végül a harmadik helyen végzett az Edinah Rotich, Gladys Munge páros. Legyőzőjük az Eötvös DSE volt és jelenlegi játékosából összeállt páros, Bacsó

Bettina és Bancsi Judit. A döntőt ebben a kategóriában is a Juraszik Patrícia, Császár Norina kettős nyerte. A felnőtt mezőny érmesei és az Eötvös Kupa

történetében először szereplő ghánai pár Dr. Csiszár Imre alpolgármester úrtól egy-egy nánási termékekből álló ajándékcsomagot vehettek át.

Az erősebb nemnél az U 14-es kategóriájában cseh győzelem született. Az Ondra Herman páros a döntőben a Carol Kosinski, Mihal Zbarlea bukaresti kettőst

győzte le. A harmadik helyen a Lettországból érkező egység játékosai, Kristaps Liepa és Martins Auzins végeztek.

Az U16-osoknál a dobogó mindhárom fokára román párosok állhattak. A legmagasabbra a David Pusta, Alex Bode kettős, a középsőre Bogdan Oprean és

Catalin Borz, az alsóra Cristi Maier és Denis Tonc. 
A férfi felnőtt mezőnyben a tavalyi évhez hasonlóan a Mike Szabolcs, Zsembrovszky Dávid kettős diadalmaskodott. Második helyet szerzett a nagyváradi

Pantea Vali, Kovács Zoltán páros, harmadikat az Ilies Raul, David Pusta egység.