Frissítve:
 

Véget értek a strandröplabdás küzdelmek az Eötvös Kupán

A női győztesek

A női győztesek - © Fotó: Magánarchívum

Hajdúnánás, Hajdúböszörmény – Pénteken délután befejeződött az Eötvös Kupa strandröplabda válfaja is. A szintén önálló olimpiai sportág strandröplabda népszerűségét mutatja, hogy az idén másodízben megrendezett tornán már összesen hét nemzet játékosai küzdöttek a minél jobb helyezésekért, a dicsőségért és a számos ajándékért.


Hajdúnánáson öt női kategóriában (U14, U16, U18, U20 és felnőtt) finn, magyar, nigériai, román és szlovák; Hajdúböszörményben három férfi kategóriában (U16, U20 és felnőtt) afgán, magyar, román és portugál játékosok léptek homokra.

Az időjárás ezúttal kegyeibe fogadta a strandröpiseket. Amíg a megyeszékhelyen, Debrecenben egész nap esett az eső, addig Nánáson és Böszörményben még több órás napsütés is kényeztette a versenyre érkezőket.

 

A hölgyeknél az U14-es kategóriában a tavalyi bronzérmes Horváth Flóra, Törköly Kinga(Dunakanyar SE) meggyőző fölénnyel győzött. Második helyen zárt a Kalmár Viktória, Tunyogi Csenge(Gödöllői RC) kettős. A harmadik helyet a romániai magyar páros, a tavalyi ezüstérmes Bikfalvi Alexandra, Gagyi Emese ( ACS. „Viitorul” Bors) páros szerezte meg.

Az U16-osoknál a Nyugat-Balatoni Regionális Sportcentrum Egyesület játékosai egy végletekig kiélezett, 24:22-re végződött házi döntőt rendeztek, melynek végén az aranyérmeket a tavaly is győztes Héri Sára és Tóth-Lakits Petra, az ezüstöket pedig Hegyi Bianka és Sebestyén Flóra vehették át. A harmadik helyen végzett a Lisztes Lili, Kincses Bernadett(UTE) duó.

Az U18-as mezőnyben is a tavalyi bronzérmes örülhetett. Sok szoros mérkőzés után a döntőt aMadalina Pura, Giulia Blaj (CSS. „Avram Iancu” Stei, Románia) páros nyerte minimális különbséggel megelőzve a Bancsi Judit, Nagy Dorottya (Eötvös DSE, Miskolci VSC) kettőst. A harmadik helyre Bánfi Lili, Bódi Emese (Szolnoki Sportcentrum Sportiskola) egység ért be.

Az U20-as kategóriában a terem Eötvös Kupán két napja az Eötvös DSE színeiben ezüstérmet nyert Fehér Zsófia és Miholecz Melitta nagy különbséggel győzte le ellenfeleit és vehette át a kupák és az aranyérmek mellett az Intersport által felajánlott labdát és vásárlási utalványt, valamint az Andromeda Travel által felajánlott 3 főre szóló görögországi tengerparti egy hetes ingyenes apartman-használatra vonatkozó dokumentumot. (A díjakat a többi kategória győztesei is megnyerték.) A második helyet a Félegyházi Viktória,Gulyás Vivien (Nyíregyháza) kettős szerezte meg aJeney Kata, Tóth Luca (UTE) páros előtt.

A felnőtt női mezőny döntője is érdekesen alakult. 18 pontnál még két egységgel vezetett a Szabó Kármen,Kovács Katalin (Debrecen) páros, végül a Dénesi Brigitta és Czene Adrienn (Gödöllői RC) nyakába akasztotta dr. Juhász Endre, Hajdúnánás alpolgármestere az aranyérmeket. A DELRA RSE két fiatal röplabdázója, Tátrai Nikolett és Horváth Rékazárt az előkelő harmadik helyen.

Az erősebb nem U 16-os kategóriájában portugál győzelem született. A Miguel Santos, Diogo Rodrigues (Esmoriz Ginásio Clube) a döntőben aStréli Bence, Balogh Marcell (Pénzügyőr SE) kettőst győzte le. A dobogó harmadik fokára is portugál csapat, a Diogo Agostinho, Carlos Santos egység játékosai állhattak.

Az U20-asoknál a román Crisan Andrei, Raul Ilies(LPS. CSS. Bihorul Oradea) páros nyert, megelőzve aKalmár Ákos, Batári Csaba kettőst. A harmadik helyen a Gurzó Dávid, Kárpáti Tamás (Sarkad) duó zárt.

A férfi felnőtt mezőnyben szikrázó csaták után a Mike Szabolcs, Zsembrovszky Dávid kettős diadalmaskodott. Második helyet szerzett a Maier Cristian, Farcanea Razvan (CSS. „Avram Iancu” Stei, Románia) páros. A harmadik helyen végzett a magyar válogatott sokszoros válogatott feladója, az elmúlt bajnokságban bronzérmet szerzett Vegyész RC Kazincbarcika csapatkapitánya, Toronyai Miklós és csapattársa Dudás Tamás.

- Szombathy András -