NAGYÜZEM AZ EÖTVÖS KUPÁN

 

Augusztus 17-én kezdődött Kelet-Európa legnagyobb röplabda versenye, az Eötvös Kupa. Az első nap 11 pályán 66 mérkőzést játszottak le.

 

Derecskén a Városi Sportcsarnokban, Balmazújvároson a Kőnig Rendezvényközpontban, Kabán a Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában, Debrecenben pedig a Tóth Árpád Gimnázium három pályáján, valamint a Bolyai János Általános Iskolában, a Diószegi Sámuel Baptista Közép- és Szakképző Iskolában, a Fazekas Mihály Gimnáziumban, a Napraforgó Waldorf Általános Iskolában és a Svetits Katolikus Gimnáziumban zajlottak a csoportmérkőzések.

Ma a teljes mezőny átköltözött a Tóth Árpád Gimnáziumba, ahol a csoportokban megszerzett helyezéstől függően játszanak tovább az együttesek. A mérkőzésekre a belépés díjtalan. Szintén ma 20 óra 30 perctől kerül sor a csapatok felvonulására a Baltazár Dezső téren.

Szerdán minden mérkőzésnek a Tóth Árpád Gimnáziumba ad otthont, a férfi döntőre kb. 16 óra 30 perckor kerül sor. A győztes megmérkőzik a magyar szenior válogatottal, melynek soraiban sokszoros válogatott játékosok is pályára lépnek.

 

A verseny hivatalos honlapján ( http://eotvoscup.fw.hu ) sok más információ található.
Friss tartalmak láthatók a tornával kapcsolatos honlapokon is:
http://ekmedia.fw.hu (Az Eötvös Kupáról és kísérő rendezvényeiről szóló média-megjelenések.)
- http://historyeotvoscup.fw.hu (Az Eötvös Kupa története, eredmények, képek)
- http://eotvosvolley.fw.hu (A rendező egyesület, az Eötvös DSE honlapja)