Frissítve:
 

Hétfőn végre indul a terem Eötvös Kupa!

A négy együttessel induló, rendező Eötvös DSE játékosai - © Fotó: Magánarchívum

Debrecen – Az augusztus 17-19. között rendezik a 19. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát, Európa egyik legnagyobb röplabdás seregszemléjét.

 

Hétfőn 14 órától összesen 11 pályán kezdődnek a mérkőzések,Balmazújvárosban, Derecskén és Kabán egy-egy lány, mígDebrecenben öt lány és három fiúcsoport mérkőzése lesz majd a nyitónapon. Ezen a napon minden együttes három mérkőzést játszik, így a nap végére kialakulnak a csoportok végeredményei.

Kedden a keresztjátékokra kerül sor, míg szerdán a helyosztók következnek. Az utolsó két napon minden mérkőzést Debrecenben, a Tóth Árpád Gimnáziumban rendeznek.

A hölgyeknél rekordszámú nevezés érkezett, 32 csapat küzd a minél jobb helyezésekért. A nyolc négyfős csoportban általában két külföldi és két magyar csapat játszik. A csoportok első két helyezettje az 1-16. között folytatja a küzdelmet, míg a harmadik és a negyedik helyezettek a 17-32. helyért játszanak tovább.

Megállapítható, hogy ismét erősödött a mezőny, hiszen a tavalyi dobogós csapatokon kívül visszatért a 2011-es győztes Kikinda, a mindig az élcsoportban végző szlovén Novo mesto, a versenyen tizenkettedszer szereplő kassai együttes, a jó játékerőt képviselő Dunakanyar SE és a Debrecen finn testvérvárosából, Jyväskylä-ből érkező Korpilahden Pyrintő. Mellettük először vesz részt a tornán a moldáv határ mellől érkező román Unirea Iași, a sokszoros korosztályos és felnőtt magyar bajnok Vasas SC, a szlovák VK Elba Prešov, az osztrák bajnok VC Tirol, de a szervezők számára ismeretlen játékerőt képviselő többi csapat is okozhat meglepetést.

A fiúknál is több gárda esélyes a végső győzelemre. Nevezett a három éve bajnok Dunaferr SE, a 2013 óta veretlen portugál Esmoriz Ginásio Clube, a kínai Tianjin Hong Tian Ma SC, a romániai LPS Biborul Oradea is. Rajtuk kívül a magyar gyermek válogatott, a kassai VK KDS Šport Košice és a két csapattal induló helyi DEAC is szeretne minél feljebb jutni a tabellán.

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás versenyén több hajdú-bihari együttes is megméretteti magát. A lányoknál Balmazújvárost a csoportházigazda Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző képviseli, szintén hazai pályán kezdi a küzdelmeket a Tóth Árpád Gimnázium, a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI pedig Kabán kezd. Rajtuk kívül a Dienes László Gimnázium, a DE. Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és a DARSE egy-egy, a rendező Eötvös DSE négy lánycsapattal indul.

Idén több illusztris személyiség is megjelenik a tornán, akik a sportág emblematikus alakjai. A közelmúlt játékos legendái közül többek közöttBuzek László, Schildkraut Krisztián, Soós István mellett két sikeredző, Dr. Kotsis Attiláné – a Röplabda Hírességek Csarnokának tagja – és Nyári Sándor is tiszteletét teszi a rendezvényen. A férfi döntő után a győztes megmérkőzik a magyar szenior válogatottal.

Az idei verseny részeként most másodszor strandröplabda-tornát is rendeznek, melyre 2015. augusztus 21-én, Hajdúnánáson öt női kategóriában (U14, U16, U18, U20 és felnőtt) és Hajdúböszörményben három férfi kategóriában (U16, U20 és felnőtt) kerül sor.

Ezen a versenyen is magas lesz a színvonal. Az utánpótlás korosztályokban a magyar élmezőny képviselteti magát, emellett érkeznek Finnországból, Kínából, Portugáliából, Nigériából, Romániából, Afganisztánból, Szlovákiából párosok.

A strandröplabda párosok között számos hajdú-bihari kettőst találunk. Berettyóújfaluból, Hajdúböszörményből, Hajdúnánásról és Debrecen több iskolájából, egyesületéből (Bolyai János Ált. Isk., Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Debreceni Egyetem, Eötvös DSE, Fazekas Mihály Gimnázium) neveztek játékosok.

A verseny hivatalos honlapján sok más érdekes információ található.


Az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna programja

2015. 08. 17. 11 óráig a csapatok érkezése a helyszínekre
12 óra: Technikai értekezlet (Debrecen, Jerikó u. 17-19.)
14-20 óra: Mérkőzések (Debrecen, Balmazújváros, Derecske, Kaba)2015. 08. 18. 08-20 óra: Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)
20.30 óra: Ünnepélyes felvonulás a Baltazár Dezső téren
21:45: Közös fénykép a Nagytemplom előtt
Kb. 22 óra: Szakmai fórum, majd baráti beszélgetés (Kossuth u. 1.)

 

2015. 08. 19. 08-16 óra: Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)
16.30: Döntő (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)
Ezt követően a fiú győztes és a Magyar Szenior Válogatott gálamérkőzése, majd eredményhirdetés (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

2015. 08. 20. A virágkarneváli programok megtekintésének lehetősége

2015. 08. 21. 8 óra: Strandröplabda Eötvös Kupa (Hajdúnánási és Hajdúböszörményi Strandfürdők)


- Szombathy András -