Elrajtolt a 18. Eötvös Kupa

 
Harmincnégy csapat részvételével, a csoportküzdelmekkel megkezdődött a 18. Eötvös Kupa Debrecenben, illetve Balmazújvárosban és Kabán. A nemzetközi tornán idén magyar csapatok mellett afgán, albán, lengyel, román és szlovák utánpótlásgárdák is ott voltak a rajtnál.

Sajnos az eredetileg várt csapatok közül három – egy lengyel, egy macedón és egy szerb – végül nem érkezett meg, helyettük végül egy plusz szlovák gárda és a rendező Eötvös DSE ugrott be egy sokadik csapattal, míg egy csoport maradt háromcsapatos.

„Szerencsére elég sokan röplabdáznak nálunk, így hat csapatot is ki tudtunk állítani – mondta el ezzel kapcsolatban a kupa főszervezője, Szombathy András. – Nagyjából negyven lány játszik nálunk különböző korosztályokban, azaz a létszámra nem lehet panasz, van érdeklődés a sportág iránt a városban, de sajnos többségében csak a középiskolában kezdik el a sportágat a gyerekek.”

Ettől függetlenül az Eötvös DSE csapata a felnőtt bajnokságban tavaly a harmadik, idén pedig a negyedik helyet szerezte meg az NB II-ben, míg a juniorcsapat mindkét évben ezüstérmes lett.

„A saját utánpótlásunkra támaszkodunk, így próbálunk meg minél jobb helyezést elérni, de különösebb eredménykényszer nélkül. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az idei strandröplabda ob tizenhatos döntőjébe két párosunk – Marczin Daniella és Zolnai Vanda, valamint Fehér Anna Ditta és Fehér Zsófia – is kvalifikálni tudta magát.”

Apropó strandröplabda: idén először ebben a szakágban is megrendezik majd a versenyeket, mégpedig a teremdöntők után, augusztus 21-én, csütörtökön, amelynek színhelye Hajdúnánáson lesz majd, s őt korosztályban tizenkét-tizenkét páros indulhat majd – igaz csak a lányok részére írták ki.

„Tavaly első ízben megrendeztük a megyében a Traubisoda strandröplabda-bajnokságot, és már akkor látszott, hogy van igény a szakágra is, úgyhogy az a döntés született, hogy az Eötvös Kupán is van létjogosultsága.”

Hétfőn a program a keresztbejátszásokkal folytatódik, míg kedden az éremcsaták zajlanak majd. A hivatalos megnyitó hétfő este lesz, amelyet 22 órától egy szakmai fórum követ a belvárosi Művelődési Házban, amelyet a hetvenes évek legendás szövetségi kapitánya, Kotsis Attiláné, azaz Gabi néni, valamint a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, Poór Csaba tart.