2014. július 19.

Újítások az Eötvös Kupán

 

A homokban is megküzdhetnekFOTÓ: MATEY ISTVÁN

Nem csupán teremben, a strandon is megmérkőzhetnek a röplabdások idén.

RÖPLABDA. Immár 18. alkalommal rendezik meg az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát, melyet idén augusztus 17–19. között tartanak Debrecenben, Balmazújvároson és Kabán. Kelet-Európa legnagyobb röplabda-utánpótlásversenyén eddig 35 országból, négy földrészről vettek részt országos válogatottak, egyesületek, de ez a szám folyamatosan emelkedik. A háromnapos teremröplabda-versenyt számos kísérő rendezvény színesíti: a csapatok ismét felvonulnak Debrecen belvárosában, a döntőt pedig ismét az a Hóbor Béla fogja vezetni, aki négy olimpián volt játékvezető.

Az idei versenyen ismét újítanak a szervezők: a hagyományos teremröplabda-torna mellett augusztus 21-én Hajdúnánáson nemzetközi leány strandröplabdatornát is rendeznek öt kategóriában, a viadalt két vereséges vi­gaszágas rendszerben szervezik U13-as, U15-ös, U17-es, U19-es és U21-es korosztályokban. A tornára a hazai versenyzők mellett külföldről is több páros nevezett, Albániából, Csehországból, Nigériából, Romániából és Szlovákiából érkeztek eddig jelentkezések.

A verseny után egy gálamérkőzésre is sor kerül: Bóta Enikő és Nyári Virág, akik egyenként is sokszoros terem- és strandröplabdabajnokok, játszanak a strandröplabdaverseny U21-es kategóriájának győztesével. HBN

Program

augusztus 17.

12 óra: technikai értekezlet (Debrecen, Jerikó u. 17–19.)

14–20 óra: mérkőzések (Debrecen, Balmazújváros, Kaba)

augusztus 18.

08–20 óra: mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

20.00 óra: ünnepélyes felvonulás a Déri téren

22.00 óra: szakmai fórum (Kossuth u. 1.)

augusztus 19.

08–15 óra: mérkőzések (Debrecen, TÁG)

15.00: döntő (Debrecen, TÁG)

15.30: a fiú győztes és a Magyar Szenior Válogatott gálamérkőzése

16.00: eredményhirdetés (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

augusztus 21:

8 óra: Strandröplabda Eötvös Kupa (Hajdúnánási Gyógyfürdő)