Frissítve:
 

Eötvös Kupa – Nagykövetek – Hóbor Béla

Hóbor Béla - © Fotó: Tudósítónktól

Debrecen – Az idén 18. alkalommal megrendezésre kerülő Eötvös Kupát a szervezők oly módon is szeretnék népszerűsíteni, hogy a verseny „nagyköveteinek” olyan illusztris személyiségeket kértek fel, akik a magyar (és több esetben a világ) röplabdázásának emblematikus alakjai.

A felkérések során kiderült, hogy a nagy egyéniségek nemcsak a képességek, hanem a személyiségjegyek tekintetében is kiemelkedőek. Legtöbben első szóra igent mondtak a felkérésre, így az Eötvös Kupahonlapján egy helyen láthatók a magyar röplabdázás ikonjai: http://eotvoscup.fw.hu .


Hóbor Béla

Született: Budapest, 1945. 10. 08.18 évig volt FIVB játékvezető. Négy Olimpián tevékenykedett. 2000-ben, Sydneyben és 2008-ban, Pekingben olimpiai döntőkön volt második játékvezető. 2004-ben, Athénban az olasz-orosz férfi elődöntőn bíráskodott, 2012-ben Londonban az orosz-brazil döntőt vezette.

 

 

Emellett számos nemzetközi versenyt (Világ Liga, Világ Kupa, Európa Bajnokság, Világbajnokság, Bajnokok Ligája) irányított.Több mint 50 országban vezetett 1900 mérkőzést. 17-szer kapott küldést Világ Liga döntőbe, 4 Világkupán, 7 Európa Bajnokságon (3-szor a döntőben első játékvezető) és 6 Bajnokok Ligája döntőben bíráskodott.

4 alkalommal volt az Eötvös Kupa döntőjének első játékvezetője. 2014. augusztus 19-én immár ötödször fogja vezetni az Eötvös Kupa döntőjét.