Frissítve:
 

Első osztályú játékvezetők

Ismét egy örömhír a megyei röplabda háztájáról: Jámbor Tamás és Suba István immár NB I-es játékvezetők.
 

A két sportember eddigi életútja sok közös vonást mutat: Mindketten középiskolában tanítanak, mindketten a DEAC NB I-es csapatában játszottak, majd pályafutásuk befejezését követően előtérbe került életükben a játékvezetés. 2010-ben tettek I. osztályú játékvezetői vizsgát, majd a pozitív ellenőri jelentések hatására 2013. végétől a legmagasabb szintű hazai mérkőzéseken működhetnek.

Jelenleg egy mentori programban is részt vesznek, ahol tovább bővíthetik ismereteiket. Mentoruk Hóbor Béla, aki négy Olimpián tevékenykedett. 2000-ben, Sydneyben és 2008-ban, Pekingben olimpiai döntőkön volt második játékvezető. 2004-ben, Athénban az olasz-orosz férfi elődöntőn bíráskodott, 2012-ben Londonban az orosz-brazil döntőt vezette. Emellett számos nemzetközi versenyt (Világ Liga, Világ Kupa, Európa Bajnokság, Világbajnokság, Bajnokok Ligája) irányított. A hajdú-bihari kötődést erősíti, hogy eddig négy Eötvös Kupán volt első játékvezető.

Többek között Jámbor Tamással és Suba Istvánnal is vezettek már Eötvös Kupa döntőt.

A két hajdú-bihari játékvezetőnek gratulálunk és további sportsikereket kívánunk!