A jó játék a lényeg

2013. augusztus 22. csütörtök

Idén Magyarország rendezi a röplabda Olimpiai Reménységek Versenyét a visegrádi négyek országainak csapataival. A háromnapos viadalon a leányok és fiúk szövetségi kapitánya szerint is a jó játék a lényeg, bár hazai környezetben persze utolsók sem szeretnének lenni.

reb • A szövetség az ifjúsági korosztálynak, fiú és leány kategóriában rendezi meg a tornát Gyöngyösön, augusztus 23-25-én. A meccseknek a városi sportcsarnok és a Berze-Nagy János Gimnázium Koháry Sportcsarnoka ad otthont. Csehország és Szlovákia legjobbjai mellett a nagyválogatottjaival a világ élvonalához tartozó Lengyelország utánpótlás-együttesei is Gyöngyösre érkeznek.

 •  Forrás: hunvolley.hu

A magyar ifjúsági leány és fiú válogatott nagy részét a korosztályból két évvel ezelőtt kiválasztott játékosok adják, akikhez persze később is csatlakoztak tehetségek. Az ORV az első igazi fokmérő számukra, hiszen, bár korábban jártak már nemzetközi versenyeken, olyanon, ahol csak válogatottakkal mérkőztek meg, még nem.

Szabados István, a leányválogatott szövetségi kapitánya nem fogalmazott meg konkrét elvárást. „A nyáron három hetet készültünk együtt, nemzetközi tornán is jártunk. Augusztusban jobbára mindenki a saját klubcsapatával edzett, azonban az Eötvös-kupán már a válogatottban szerepeltek a lányok. Két, azonos erősségű csapatot indítottam ott, a második és harmadik helyet szereztük meg, tehát mondhatni, jól hangoltunk. Az Olimpiai Reménységek Versenyét illetően nincs ember, aki megmondaná, ki hányadikként zár. A lengyelek mindig esélyesek, a cseheknek is jó csapatuk van. Nincs számszerű célkitűzés, vizes hasonlattal élve elégedett leszek, ha megússzuk a legjobbunkat. Azaz, ha jól megy a játék, a negyedik hellyel sem feltétlenül leszünk szomorúak.”

Másként alakult a fiúcsapat felkészülése, erről kapitányuk, Kelemen István azt mondta: „Július vége óta edz együtt a csapat, fizikailag és technikailag is helyükön vannak a játékosok. Az Eötvös-kupán két fontos emberünk vírusos megbetegedés miatt kidőlt, ennek ellenére döntőt játszottunk, a második helyen végeztünk. Most már ők is egészségesek, egy sérültet leszámítva – akinek a helyére már nem tudtunk cserélni – teljes az együttes. Egységes, erős csapat a miénk, ám a lengyeleké és a cseheké is az. A szlovákokat kevésbé ismerem, de majd meglátjuk, milyen erőt képviselnek. Az a fontos, hogy jól teljesítsen a társaság, persze hazai tornán, hazai közönség előtt nem szeretnénk az utolsó helyen végezni.”

A torna pontos programját itt találja.

 

A jó játék a lényeg

2013. augusztus 22. csütörtök

Idén Magyarország rendezi a röplabda Olimpiai Reménységek Versenyét a visegrádi négyek országainak csapataival. A háromnapos viadalon a leányok és fiúk szövetségi kapitánya szerint is a jó játék a lényeg, bár hazai környezetben persze utolsók sem szeretnének lenni.

reb A szövetség az ifjúsági korosztálynak, fiú és leány kategóriában rendezi meg a tornát Gyöngyösön, augusztus 23-25-én. A meccseknek a városi sportcsarnok és a Berze-Nagy János Gimnázium Koháry Sportcsarnoka ad otthont. Csehország és Szlovákia legjobbjai mellett a nagyválogatottjaival a világ élvonalához tartozó Lengyelország utánpótlás-együttesei is Gyöngyösre érkeznek.

 •  Forrás: hunvolley.hu

A magyar ifjúsági leány és fiú válogatott nagy részét a korosztályból két évvel ezelőtt kiválasztott játékosok adják, akikhez persze később is csatlakoztak tehetségek. Az ORV az első igazi fokmérő számukra, hiszen, bár korábban jártak már nemzetközi versenyeken, olyanon, ahol csak válogatottakkal mérkőztek meg, még nem.

Szabados István, a leányválogatott szövetségi kapitánya nem fogalmazott meg konkrét elvárást. „A nyáron három hetet készültünk együtt, nemzetközi tornán is jártunk. Augusztusban jobbára mindenki a saját klubcsapatával edzett, azonban az Eötvös-kupán már a válogatottban szerepeltek a lányok. Két, azonos erősségű csapatot indítottam ott, a második és harmadik helyet szereztük meg, tehát mondhatni, jól hangoltunk. Az Olimpiai Reménységek Versenyét illetően nincs ember, aki megmondaná, ki hányadikként zár. A lengyelek mindig esélyesek, a cseheknek is jó csapatuk van. Nincs számszerű célkitűzés, vizes hasonlattal élve elégedett leszek, ha megússzuk a legjobbunkat. Azaz, ha jól megy a játék, a negyedik hellyel sem feltétlenül leszünk szomorúak.”

Másként alakult a fiúcsapat felkészülése, erről kapitányuk, Kelemen István azt mondta: „Július vége óta edz együtt a csapat, fizikailag és technikailag is helyükön vannak a játékosok. Az Eötvös-kupán két fontos emberünk vírusos megbetegedés miatt kidőlt, ennek ellenére döntőt játszottunk, a második helyen végeztünk. Most már ők is egészségesek, egy sérültet leszámítva – akinek a helyére már nem tudtunk cserélni – teljes az együttes. Egységes, erős csapat a miénk, ám a lengyeleké és a cseheké is az. A szlovákokat kevésbé ismerem, de majd meglátjuk, milyen erőt képviselnek. Az a fontos, hogy jól teljesítsen a társaság, persze hazai tornán, hazai közönség előtt nem szeretnénk az utolsó helyen végezni.”

A torna pontos programját itt találja.

- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2013/08/22/a-jo-jatek-a-lenyeg/#sthash.u4DpyH20.dpuf