Sport / Holnap kezdődik az Eötvös Kupa
A szombaton 14 órától kezdődő 17. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornára már több csapat a helyszínen készül.

 

 

 

 

A „hazai” csapatok közül a Tóth Árpád Gimnázium, a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, a Bolyai János Általános Iskola, az Eötvös DSE leány együttesei valamint a DEAC fiúgárdái már több edzőmérkőzésen túl vannak, sőt utóbbi két egyesület csapatai egymással is megmérkőztek már az utóbbi napokban.

Szintén Debrecenben tartózkodik már a magyar leány ifjúsági válogatott és a grúz ifjúsági fiúválogatott is.

Új hír, hogy a makedón Forza Volley Skopje a legutolsó pillanatban lemondta a részvételt. Szerencsére sikerült a szervezőknek az üres helyekre várakozók közül a ZOK Spartak Subotica (Szabadka) csapatát beszervezni.

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás versenyének döntőjét a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok férfi röplabda döntőjének első játékvezetője, Hóbor Béla vezeti majd, aki az idén sem üres kézzel érkezik. A sokak által a világ legjobb játékvezetőjének tartott játékvezető az elmúlt években is segítette az Eötvös Kupákat felajánlásaival. 2009-ben Giba dedikált mezét, 2010-ben pedig egy argentin válogatott mezt adományozott a szervezőknek az Eötvös Kupa kiadásainak csökkentésére.

Ezúttal Makszim Mihajlov, a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok orosz bajnokának a Zenit Kazanban használt dedikált mezét hozza magával a 17. Eötvös Kupára. Licitálni a https://www.facebook.com/events/155955834498615/?fref=ts linken lehet.

A verseny hivatalos honlapján ( http://eotvoscup.fw.hu ) sok más információ található pl. az idei Eötvös Kupa versenykiírása, a régebbi tornák képei, eredményei, a résztvevő csapatok nevei és csapatképei, egy letölthető videó, stb.

 

Friss tartalmak láthatók a tornával kapcsolatos honlapokon is:

-         http://ekmedia.fw.hu (Az Eötvös Kupáról és kísérő rendezvényeiről szóló média-megjelenések.)

-         http://historyeotvoscup.fw.hu (Az Eötvös Kupa története, eredmények, képek)

-         http://eotvosvolley.fw.hu (A rendező egyesület, az Eötvös DSE honlapja)

 

A helyszínek:

2013. 08. 17. (szombat) 14 órától mérkőzések:

Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző (Balmazújváros, Batthyány u. 1-7.– szombaton délután 14 órától)

Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen, Szombati I. u. 12. - mindhárom nap)

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI. (Debrecen, Bolyai u. 29. – szombaton délután 14 órától)

Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző Iskola (Debrecen, Böszörményi út 23-27. – szombaton délután 14 órától)

Fazekas Mihály Gimnázium (4025 Debrecen  Hatvan utca 44– szombaton délután 14 órától)

Napraforgó Waldorf Általános Iskola (a régi Eötvös Utcai Általános Iskola helyén, Debrecen, Kút utca 19. – szombaton délután)

Oláh Gábor Utcai Csarnok (Debrecen, Oláh Gábor u. 5. – hétfő 15 óra 30 perckor döntő)

Svetits Katolikus Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Kollégium (4024 Debrecen, Szent Anna u. 20-26. – szombaton délután 14 órától)

                                                          

2013. 08. 18.              

08-20 óra: Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

20.30 óra: Ünnepélyes felvonulás a Déri téren

                           

2013. 08. 19.              

08-14 óra: Mérkőzések (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium)

14.00: Döntő (Oláh Gábor utcai csarnok)

15.00: A fiú győztes és a Magyar Szenior Válogatott gálamérkőzése

15.30: Eredményhirdetés (Oláh Gábor utcai csarnok)

                            

A belépés minden helyszínen díjtalan!