Eötvös-kupa, tizenhetedszer

2012. augusztus 14. szerda

Ahogy a sportág szerelmesei már megszokhatták: ha augusztus, akkor Eötvös-kupa Debrecenben. Most rendezik meg 17. alkalommal a térség röplabdájának legnagyobb utánpótlás-seregszemléjét – számolt be a hunvolley.hu.

UP-info Kilenc pályán kezdődnek meg a 17. Eötvös-kupa küzdelmei szombaton 14 órakor, a másik 18 csapat háromkor lép először pályára. A nyitónapon minden együttes három mérkőzést játszik, így a végére kialakul a csoportok végeredménye. Vasárnap a keresztjátékokra kerül sor, míg hétfőn a helyosztók következnek.

Már több együttes  készül a tornára edzőmérkőzésekkel, és keddtől az első csapatok is érkeznek. A lányoknál az induló 24 együttes nyolc országból (Finnország, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) érkezik, míg a fiúknál a 12 gárda hét ország (afgán, belga, grúz, lengyel, magyar, szlovák, ukrán) színeiben lép pályára.

A tucatnyi ország 36 csapata 114 mérkőzést játszik. A lányok vetélkedése többesélyes, a magyar válogatottat számos klubcsapat szeretné megelőzni. A fiúk mezőnyében a három csoport élére a belga, a grúz és a hazai válogatott kapott kiemelést. Mellettük a tavalyelőtti ezüstérmes lengyel Lesko és a tavalyi bajnok Dunaferr SE számít esélyesnek.

Kelet-Európa legnagyobb utánpótlás-versenyén több hajdú-bihari együttes is megméretteti magát. A lányoknál Balmazújvárost a csoportházigazda Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző képviseli, szintén hazai pályán kezdi a küzdelmeket a Tóth Árpád Gimnázium, a Diószegi Sámuel Szakközépiskola és a Bolyai János Általános Iskola. A HTE a Tóth Árpád Gimnáziumban, a DARSE a Napraforgó Waldorf Általános Iskolában kezd. A rendező Eötvös DSE ezúttal négy lánycsapattal nevezett. Debrecent az NB I-es DEAC két együttessel képviseli.

A torna döntőjét a 2012-es londoni olimpia férfi fináléjának első játékvezetője, Hóbor Béla vezeti, aki „egyenlít”, hiszen eddig négy ötkarikás játékon volt játékvezető és idén negyedik alkalommal vezeti az Eötvös-kupa döntőjét.

A tornát idén is kísérő rendezvények színesítik. Ismét nemzetközi rajzkiállítást rendeznek; sor kerül az edzők, sportvezetők szakmai fórumára is. A csapatok felvonulása augusztus 18-án (vasárnap) 20.30-tól lesz a Déri téren. Előtte a Debrecen Big Band zenél.

- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2013/08/14/eotvos-kupa-tizenhetedszer/#sthash.0Wsd0L44.dpuf

Ahogy a sportág szerelmesei már megszokhatták: ha augusztus, akkor Eötvös-kupa Debrecenben. Most rendezik meg tizenhetedik alkalommal a térség röplabdájának legnagyobb utánpótlás-seregszemléjét - számolt be a hunvolley.hu.

UP-info • Kilenc

UP info . Kilenc pályán kezdődnek meg a 17. Eötvös-kupa küzdelmei szombaton 14 órakor, a másik 18 csapat 15 órától lép először pályára. A nyitónapon minden együttes három mérkőzést játszik, így a nap végére kialakulnak a csoportok végeredményei. Vasárnap a keresztjátékokra kerül sor, míg hétfőn a helyosztók következnek.

Már több együttes edzőmérkőzésekkel készül a versenyre és keddtől az első csapatok is megérkeznek.       A lányoknál az induló 24 együttes nyolc országból (Finnország, Lengyelország, Magyarország, Makedónia, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) érkezik, míg a fiúknál a 12 gárda hét nemzet (afgán, belga, grúz, lengyel, magyar, szlovák, ukrán) képviseletében lép pályára.

A tornán összesen a tucatnyi ország 36 csapata 114 mérkőzést játszik. A lányoknál többesélyes a verseny, a magyar válogatottat számos klubcsapat szeretné megelőzni. A fiúknál a három csoport élére a belga, a grúz és a magyar válogatott kapott kiemelést. A három nemzeti gárda mellett a tavalyelőtti ezüstérmes lengyel Lesko és a tavalyi bajnok Dunaferr SE számít esélyesnek. 

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás versenyén több hajdú-bihari együttes is megméretteti magát. A lányoknál Balmazújvárost a csoportházigazda Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző képviseli, szintén hazai pályán kezdi a küzdelmeket a Tóth Árpád Gimnázium, a Diószegi Sámuel Szakközépiskola és a Bolyai János Általános Iskola. A HTE a Tóth Árpád Gimnáziumban, a DARSE a Napraforgó Waldorf Általános Iskolában kezd. A rendező Eötvös DSE ezúttal négy lánycsapattal nevezett. Debrecent az NB I-es DEAC két együttessel képviseli.

A torna döntőjét a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok férfi röplabda döntőjének első játékvezetője, Hóbor Béla vezeti majd, aki „egyenlít”, hiszen eddig négy olimpián volt játékvezető és idén negyedik alkalommal vezeti majd az Eötvös Kupa döntőjét.

A férfi döntő után a győztes megmérkőzik a magyar szenior válogatottal.

A tornát idén is kísérő rendezvények színesítik. Ismét nemzetközi rajzkiállítást rendeznek; sor kerül az edzők, sportvezetők szakmai fórumára is. A csapatok felvonulása augusztus 18-án (vasárnap) 20.30-tól lesz a Déri téren. Előtte zenél a Debrecen Big Band.