Szombaton kezdődik az Eötvös Kupa

Az augusztus 17-19. között rendezik a 17. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát, a térség legnagyobb röplabdás utánpótlás seregszemléjét.

Szombaton 14 órától 9 pályán kezdődnek a mérkőzések, a másik 18 csapat 15 órától lép először pályára. A nyitónapon minden együttes három mérkőzést játszik, így a nap végére kialakulnak a csoportok végeredményei.

Vasárnap a keresztjátékokra kerül sor, míg hétfőn a helyosztók következnek.

Már több együttes edzőmérkőzésekkel készül a versenyre, és keddtől az első csapatok is megérkeznek. A lányoknál az induló 24 együttes nyolc országból (Finnország, Lengyelország, Magyarország, Makedónia, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) érkezik, míg a fiúknál a 12 gárda hét nemzet (afgán, belga, grúz, lengyel, magyar, szlovák, ukrán) képviseletében lép pályára.

A tornán összesen a tucatnyi ország 36 csapata 114 mérkőzést játszik. A lányoknál többesélyes a verseny, a magyar válogatottat számos klubcsapat szeretné megelőzni. A fiúknál a három csoport élére a belga, a grúz és a magyar válogatott kapott kiemelést. A három nemzeti gárda mellett a tavalyelőtti ezüstérmes lengyel Lesko és a tavalyi bajnok Dunaferr SE számít esélyesnek.

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás versenyén több hajdú-bihari együttes is megméretteti magát. A lányoknál Balmazújvárost a csoportházigazda Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző képviseli, szintén hazai pályán kezdi a küzdelmeket a Tóth Árpád Gimnázium, a Diószegi Sámuel Szakközépiskola és a Bolyai János Általános Iskola. A HTE a Tóth Árpád Gimnáziumban, a DARSE a Napraforgó Waldorf Általános Iskolában kezd. A rendező Eötvös DSE ezúttal négy lánycsapattal nevezett. Debrecent az NB I-es DEAC két együttessel képviseli.

A torna döntőjét a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok férfi röplabda döntőjének első játékvezetője, Hóbor Béla vezeti majd, aki „egyenlít”, hiszen eddig négy olimpián volt játékvezető és idén negyedik alkalommal vezeti majd az Eötvös Kupa döntőjét.

A férfi döntő után a győztes megmérkőzik a magyar szenior válogatottal.

A tornát idén is kísérő rendezvények színesítik. Ismét nemzetközi rajzkiállítást rendeznek; sor kerül az edzők, sportvezetők szakmai fórumára is. A csapatok felvonulása augusztus 18-án (vasárnap) 20.30-tól lesz a Déri téren. Előtte zenél a Debrecen Big Band.

A verseny hivatalos honlapján ( http://eotvoscup.fw.hu) sok más információ található pl. az idei Eötvös Kupa versenykiírása, a régebbi tornák képei, eredményei, a résztvevő csapatok nevei és csapatképei, egy letölthető videó, stb.

Friss tartalmak láthatók a tornával kapcsolatos honlapokon is:

-         http://ekmedia.fw.hu(Az Eötvös Kupáról és kísérő rendezvényeiről szóló média-megjelenések.)

-         http://historyeotvoscup.fw.hu(Az Eötvös Kupa története, eredmények, képek)

-         http://eotvosvolley.fw.hu(A rendező egyesület, az Eötvös DSE honlapja)