Debreceni Virágkarnevál 2013

2013.08.17. - 2013.08.20.

Debrecen, Kossuth tér -  
 

kedvencekbetérkép

 
Debrecen, 2013. augusztus 17 – 20.

Igen színes és pompás hangulat várható az idei Debreceni Virágkarneválon. Az augusztusban, Debrecenben megrendezésre kerülő fesztivál, minden évben egyre több látogatót vonz. Több napon át tartó programokkal várják a fesztiválozókat.

A Debreceni Virágfesztivál minden évben nagy látogatottságnak örvend, hiszen ennél színpompásabb és látványosabb felvonulást nemigen látni a hazai fesztivál kínálatban. A több napos karnevál a Szent István napjához és az új kenyér megünnepléséhez kötődik. A virág kocsikat minden évben több millió szárazvirágból készítik el, és akár két héttel a rendezvény előtt is megkezdik az előkészületeket. A karnevál előtt napon kerülnek felhelyezésre a vágott virágok, amelyek szintén milliós darabszámban kerülnek felhelyezésre.

A karnevál előtt napon felrakott vágott virágok szempontjából igen fontos, hogy frissen érkezzenek a helyszínre, hiszen a közönség előtt igazi pompájukban kell felvonulniuk. A menetet mindenévben a Szent Korona a nyitja, és ez idén sem fog változni. A kocsik között tánccsoportok, mazsorettek felvonulása is várható, valamint zászlóforgatók is elkápráztatják a Debreceni Virágkarneválra érkező, fesztiválozó tömeget!

Új helyszínre érkeznek a virágkocsik!

A Debrecenben zajló városfejlesztési beruházások miatt a főtér, mint új központi helyszín, már tavaly beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ezért idén is az impozáns történelmi emlékhelyek között halad majd a virágkarneváli menet a következő útvonalon. A virágkocsik idén is a Petőfi térről indulnak, a végállomás azonban a Gyulai István Atlétikai Stadion lesz.

A karneváli felvonulás tervezett útvonala:

- Petőfi tér
- Kossuth tér (Nagytemplom)
- Hatvan utca
- Bethlen utca
- Hunyadi utca
- Péterfia út
- Bem tér
- Simonyi út
- Nagyerdei körút
- Oláh Gábor utca
- Gyulai István Atlétikai Stadion (végállomás)

A Stadiont a Vidámpark főbejáratán keresztül lehet megközelíteni. Azon látogatók, akik az itt megrendezett délelőtti és délutáni programokra belépőjegyet váltanak, a Vidámparki belépőt megspórolják, hiszen csak a játékokra szóló jegyeket kell megvásárolniuk.

Aki szeretné közvetlen közelről átélni a karneváli forgatag varázsát a felvonulás útvonalán épített kényelmes lelátókon, az már vásárolhat jegyeket a Kölcsey Központban, az Apolló moziban, a Főnix Csarnokban és az Interticket hálózatában.

A 44. Debreceni Virágkarnevál tervezett, részletes programkínálata

Baltazár Dezső tér

augusztus 17-19.  Lurkó Liget - gyermekprogramok

augusztus 18. A 17. Eötvös Kupa Nemzetközi Röplabda ünnepélyes nyitóeseménye

Kölcsey Központ

augusztus 15. Körfolyosó: Kaktuszok és egyéb pozsgás növények kiállítás megnyitója

Bényi Árpád terem: Varázslatos Magyarország – Bűvös Hortobágy kiállítás megnyitója

Körfolyosó: „Szent István király intelmei Imre herceghez”

Szereplők: Újhelyi Kinga színművész, Lukács Miklós cimbalomművész

augusztus 16. Bálterem: Tiszta udvar – Rendes ház díjátadó műsora

Bényi Árpád terem: Hangszerek és virágok - virágkötészeti bemutató a Kodály Filharmonikusok közreműködésével

augusztus 19. Bényi Árpád terem: Ikebana Show – Japán virágkötész mesterek bemutatója és kézműves foglalkozása

Kossuth tér

augusztus 16. Class Nyár a Kossuth téren – Élő helyszíni közvetítés, Morning Show Sebestyén Balázzsal, Rákóczi Ferivel és Vadon Janival, Class kívánságműsor Abaházi Csabával, Class délután Vágó Pirossal

 

Fellépők a színpadon:

augusztus 16.

10:00 Hien

15:00 Vastag Tamás

17:30  Kasza Tibi

19:00 Bikini

20:30 Magna Cum Laude

augusztus 17.

20.00 90 éves a Kodály Filharmonikusok: ünnepi koncert – IX. Szimfónia

augusztus 18.

20.00 Táncok karneválja – Karneválok tánca Valcer Táncstúdió műsora

augusztus 19.

16.00 Galiba Gyermekfesztivál, Junior Virágkarnevál

19.00 Sztárok a téren

19.00 – 20.00 PG Csoport

20.00 – 20.30 Radics Gigi

20.30 – 21.00 Debrecen Hangja döntő

21.15 – 22.00 Charlie

Egyéb helyszínek

augusztus 18.

Szent László templom Virágok a Bibliában orgonakoncert (közreműködik: Sárosi Dániel, Böjte Csaba atya)

MODEM udvara

augusztus 16-19

Fesztivál klub

Karneváli felvonulás

Folklór Fesztivál

Tűzijáték

Utcabál

Utcai lelátók helyszíne és jegyárai:

Kossuth tér. (Központi lelátó) 5 000 Ft
Simonffy u. reggel. 4 000 Ft
Simonffy u. este. 3 600 Ft
Rózsa u. reggel. 4 000 Ft
Rózsa u. este. 3 600 Ft
Kölcsey lelátó. 4 000 Ft
Simonyi u. lelátó. 3 600 Ft