A röplabdázóknál is indul a szezon

Röplabda - A DEAC csapata alaposan megfiatalodott gárdával vág neki a bajnokságnak.

 

A bajnoki bronzérmes Vegyész RC Kazincbarcika vendégeként kezdik a DEAC férfi röplabdázói a bajnoki pontvadászatot pénteken 17.30-tól. Vérmes reményei nem lehetnek az egyetemistáknak, hiszen több szempontból is óriási a különbség a a legmagasabb osztályban szereplő két együttes között. Míg a barcikaiak a legjobbak dolgát is megnehezítették az elmúlt szezonban, addig a DEAC csak azért maradhatott az NB I-ben, mert a Nyíregyházát kizárták, ezért nem volt kieső.

Nem lehetetlen

A DEAC az elmúlt szezonban győztes mérkőzés nélkül zárt, az egész bajnokságban összesen három játszmát nyerve. Ráadásul a tavalyi keretből Balku Bálint, Nagy Márton és Orosz István is hiányzik, míg a Vegyésznél válogatott szintű játékosok érkezéséről és távozásáról is hallhatók hírek. Az is a házigazdák mellett szól, hogy ők már július végén elkezdték a felkészülést, augusztustól már napi két tréninggel készültek, míg a debreceniek a terem felújítása miatt labdás edzéshiányban szenvednek, a legutóbbi időkig csak az atlétikai képességeket tudta fejleszteni Fodor Antal edző.

Ennek ellenére a szakvezetés bízik a megváltozott csapatban. Rengeteg fiatal játékos dolgozik az egyesületnél, az utánpótlás csapatok az Eötvös Kupán már az első szép győzelmeket is megszerezték, sőt Koszovó válogatottja előtt bronzérmet szerzett a DEAC „A” csapata.

Az egyetemisták még a héten hazai pályán is megmutathatják, hogy a megfiatalodott csapat mit is tud valójában. Vasárnap 17 órakor kezdődik a Dág elleni mérkőzés az Agrártudományi Egyetem tornacsarnokában.

A nők is elkezdik

A férfi első osztályú csapaton kívül két NB II-es női együttes is megkezdi október közepén a küzdelmet a minél jobb helyezések eléréséért. A Hajdúböszörményi TE az elmúlt szezonban a negyedik helyen zárt a Keleti csoportban, míg az Eötvös DSE újoncként próbál szerencsét.

HBN