ELKEZDŐDÖTT A XVI. Eötvös-KUPA

Közzétéve: 2012. augusztus 18. szombat, 15:06
Írta: Vígvári Zoltán

2012.08.17-én 14 órakor kezdetét vette a XVI. Eötvös-kupa. Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás tornája.

A rendezvény szervezője, aki egyben a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetsége elnöke állt rendelkezésünkre.
"- Az első tizenöt Eötvös-kupán harminc ország, több tucat csapata szerepelt. Idén 13-14 országból érkeztek a tornára. Pénteken a csoportmérkőzések zajlottak le, a csoporton belül játszott mindenki mindenkivel és így kialakult a csoportvégeredmény. Szombaton az összes mérkőzésnek a Tóth Árpád Gimnázium ad helyet, a döntő pedig vasárnap 16:00-kor az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban lesz. 32 csapat nevezett a tornára, számos válogatott és klub csapat adta le jelentkezését. Az indulóknak nagyon nehéz dolguk van, mivel elég sok az erős csapat." - nyilatkozta Szombathy András.

A helyszín kiválasztásánál mit vettek figyelembe?

"- A helyszín kiválasztásánál, azt vettük figyelembe, hogy a Tóth Árpád Gimnáziumban 3 pályán egymás mellet tudnak mérkőzéseket játszani. Azért próbáltunk minél több várost bevonni a rendezvény helyszínei közé, hogy népszerűsítsük a röplabdát."

Mi a verseny célja?

"- Hazai és külföldi csapatok hasonló korú játékosainak találkozási és barátkozási lehetőséget biztosítunk ezzel a rendezvénnyel. A résztvevő játékosoknak tehetségük kibontakoztatására ad lehetőséget. A legfőbb cél a XVI. Eötvös-kupa elnyerése. Az első három helyezett kupát is nyer."

Mit üzen a kilátogató szurkolóknak?

"- Szeressék a röplabdát és jöjjenek szurkolni minél többen és teremtsenek jó hangulatot a mérkőzéseken."