XVI. Eötvös-Kupa
 

Részletek
Kategória: Egyéb Csapatsportok
Közzétéve: 2012. augusztus 17. péntek, 08:45
Írta: Balogh Melinda

Augusztus 17-19. között rendezik meg XVI. alkalommal az Eötvös-kupát.

Az Eötvös-Kupa Kelet- Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenye, amelyet idén négy városban rendezik meg: Debrecenben, Balmazújvárosban, Kabán és Nagyváradon.

Debrecenben hat helyszínen követhetjük az eseményeket: Tóth Árpád Gimnázium, Bolyai János Általános Iskola és Óvoda, Diószegi Sámuel Közép-és Szakképző Iskola, Irinyi János Gimnázium, Szakközép-és Szakiskola, Napraforgó Waldorf Általános Iskola és a Hódos Imre Rendezvénycsarnok.

16 lány illetve 16 fiú csapat indulhat a sporteseményen. Idén viszont összesen 9 fiú csapat jelentkezett, viszont a lányok végül 32-en indulnak a sporteseményen.

A versenyben nemzeti válogatottak és sportegyesületek valamint az iskolák 1992. január 1. után született játékosai indulhatnak. A csapatok maximális létszáma 12 fő.

A játék csoportmérkőzéssel kezdődik, ahol mindenki játszik mindenkivel. Minden mérkőzés két megnyert játszmáig tart.

Az első meccsek augusztus 17-én délután 14 órától kezdődnek. Ezt követően az érdeklődőek még két napon keresztül nézhetik a meccseket. Az eredményhirdetésre augusztus 19-én délután kerül sor az Oláh Gábor utcai csarnokban.