16. Eötvös Kupa

2012. augusztus 13., hétfő

 

Az Eötvös DSE idén is megrendezi Európa egyik legnagyobb junior korosztályú nemzetközi röplabdatornáját 2012. augusztus 17-19. között.

A rendezvény fő erőssége az, hogy nem munkaidejük végét figyelő fizetett alkalmazottak segítik a lebonyolítást, hanem a torna varázsát élvező társadalmi aktivisták, akik szabadidejükben ingyen végzik tevékenységeiket. Az Eötvös Kupán résztvevők megérzik a vendéglátók, szervezők figyelmességét, kedvességét és szívesen vesznek részt a tornán. Ezt mutatja az is, hogy még a legtávolabbról érkező együttesek is visszatérnek a tornára. Példa erre a chilei válogatott, amely egyetlen korosztályban sem volt Európában 50 éven keresztül 2009-ig, amikor először vettek részt a versenyen, majd 2010-ben visszatértek. De ugyanúgy többször versengett a tornán például az Egyesült Arab Emírségekből az Al-Ain Sports Club, a tajvani válogatott, Görögországból az "A.S.A. Evros" Soufli, a tunéziai válogatott, Észtországból a Vanalinna Kooli Sport Club, a katari válogatott, Finnországból Kilpinen School, Jyväskylä, a litván Maksimo Gorkio V. Kaipėda és még sok más szerb-, szlovák-, román-, cseh-, holland- és természetesen magyar együttes. Eddig négy földrész 30 országából érkeztek csapatok az Eötvös Kupára köztük neves válogatottak például Chiléből, Izraelből, Katarból, Kazahsztánból, Romániából, Svájcból, Tajvanról, Tunéziából. Mellettük számos egyesület indított együttest, az említetteken kívül például Kínából, Dániából, Csehországból, Horvátországból, tavaly pedig az Amerikai Egyesült Államokból is.

A verseny erősségének tekinthető egyedi hangulata. A belvárosban zajló megnyitó, a többi kísérő rendezvény, a soknemzetiségű légkör, a virágkarnevál közelsége, a két nem egy helyszínen történő játéka, a prominens személyek jelenléte, a teltházas döntő, a minden résztvevőnek adott ajándékcsomag, Debrecen nyárvégi hangulata mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyedi, megismételhetetlen légkör alakuljon ki. 

A nevezési határidő végéhez közeledve a leány „helyek” már beteltek, fiú csapatok nevezését még fogadják a szervezők.

Az első napon a csoportmérkőzések Balmazújvároson, Nagyváradon és Debrecenben lesznek, de másik helyszínekkel is folynak még az egyeztetések.  A második és harmadik napon minden mérkőzést Debrecenben játszanak az együttesek.
A döntő augusztus 19-én 15 órától zajlik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

További információk:
Az Eötvös Kupa hivatalos honlapja

Az Eötvös DSE honlapja