Augusztusban ismét Eötvös Kupa
2012-07-22 - 09:10:18

2012. augusztus 17-19. között immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát

 

. Augusztus 17-én négy különböző városban (Balmazújvároson, Debrecenben, Kabán és Nagyváradon) 10 pályán zajlanak majd a csoportmérkőzések négyfős csoportokban. Ismét rekordszámú nevezés érkezett, de a nemek között nagy a különbség. Összesen 9 fiúcsapat regisztrált, ebből csupán a DEAC két csapata hazai. A lányoknál viszont a tervezett 16 csapat létszámát először 20-ra, majd 24-re, aztán 28-ra kellett emelni, végül a 32-es táblát is megtöltötték az együttesek. A jövő hónapban megrendezésre kerülő kupán is emelkedik a résztvevő nemzetek száma, először fogadnak a szervezők Ausztriából és Koszovóból csapatokat.

Az idei tornán Ausztriából, Csehországból, Finnországból, Görögországból, Lengyelországból, Kazahsztánból, Koszovóból, Örményországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Tunéziából várnak együtteseket a szervezők a hazai gárdákon kívül. A második és harmadik napon minden mérkőzést Debrecenben játszanak a csapatok. A női döntőre augusztus 19-én 15 óra 30 perckor a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban kerül sor.A háromnapos versenyt idén is kísérő rendezvények színesítik. Ismét lesz a tornához kapcsolódó rajzkiállítás és szakmai fórum. A csapatok ismét felvonulnak Debrecen belvárosában, ezúttal a Baltazár Dezső téren, ahol a Debrecen Big Band ad műsort.