Röplabda blog

Az Eötvös tornagyőzelme Finnországban

 2012.07.13. 13:36

A debreceni Eötvös DSE-nek szerteágazó külföldi kapcsolatai vannak az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna miatt. Finnországba már ötödször utazott az egyesület leánycsapata, amely története legnagyobb kupájával tért haza.

A Debrecen és Jyväskylä közötti testvérvárosi együttműködésbe 2003-ban kapcsolódott be az egyesület, és azóta is baráti szálak kötik össze a két város röplabdásait. Július elején érkezett a debreceni csoport Finnországba, ahol az előző évekhez hasonlóan gazdag programsorozatban volt részük. Az odafelé úton Észtország fővárosában, Tallinnban, visszafelé pedig a lett Siguldában aludt a csapat, és a két város nevezetességeivel is megismerkedtek a lányok.

Jyväskylä-ben a finn város nevezetességeinek megtekintésén és a röplabdatornán kívül részt vettek kenuzáson, hajókiránduláson, szaunázásokon, úsztak a finn tavakban, megnézték Korpilahtiban a Füstölt Sonka nevű fesztivált, túráztak, strandröplabdáztak egy fenyvesekkel körülvett pályán, kirándultak, megtekintették a finn város két múzeumát és rénszarvas agancsból és bőrből saját kezűleg készítettek ajándéktárgyakat.

Az eseménydús program legemlékezetesebb része természetesen mégis az a torna volt, ahol a Jyväslentis (Jyväskylä), a Pet Pet (Petäjävesi) és a Pyrintö (Korpilahti) ellen győzött a csapat. Az első két mérkőzésen a Jyväslentis és a Pet Pet ellen játszmaveszteség nélkül sikerült a győzelem, de a legutolsó mérkőzésen a Pyrintö ellen a házigazda finn játékvezető ítéleteivel is harcolniuk kellett a debreceni játékosoknak. Végül a döntő játszmában 11:13-ról sikerült nyerni, így egy nagy kupával térhetett haza a csapat.

A tartalmas utazás után az Eötvös DSE röplabdázói jelenleg azzal foglalkoznak, hogy méltóképpen tudják viszonozni a finnek vendégszeretetét, hiszen a 16. Eötvös Kupára ismét a Hajdúságba látogatnak Jyväskylä illetve Korpilahti képviselői. Mivel a Korpilahti Pyrintö játékosai is utaznak, így a visszavágóra is sor kerülhet.



Az Eötvös Kupa többi résztvevői és a verseny részletei a honlapon tekinthetők meg.