Ma adták át a nemzetközi rajzpályázat díjait PDF Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 08. csütörtök, 16:09
2011. augusztus 21-23. között tizenötödik alkalommal került megrendezésre Debrecenben, Budaörsön, Balmazújvároson és Nagyváradon az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna. Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás versenyén eddig 30 ország több tucat együttese szerepelt a kis iskolai csapatoktól a komoly egyesületieken át az országos válogatottakig.

 

A háromnapos versenyt 2011-ben is több kísérő rendezvény színesítette. Ezek közül az egyik leglátványosabb a jelenleg a Bolyai János Általános Iskolában berendezett nemzetközi rajzkiállítás, mely a torna idején a Tóth Árpád Gimnáziumban volt látható. A tárlaton a „Kedvenc sportágam a röplabda" című témakör alkotásai kerültek kiállításra.
A hagyományos pályázatra idén is több száz pályamunkát fogadtak a szervezők. Érdekes, hogy néhány évig a Litvániából érkezett rajzok szépsége és mennyisége volt kimagasló, tavalyelőtt a belföldi pályamunka száma okozott pozitív meglepetést, tavaly és idén pedig a Vajdaságból küldtek meglepően sok alkotást. A díjakat ma délután 3 órakor adták át a következő nyerteseknek:

ÓVODÁS KOROSZTÁLY:
1. Hajdó Hanna (Sipos utcai óvoda)

ALSÓS KOROSZTÁLY:
1. Milánovity Teodóra (Jovan Jovanovic Zmaj Ált. Isk., Szabadka, Szerbia, Vajdaság)
2. Kanabé Henrietta (Vörösmarty M. Ált. Isk.)
3. Szők Boglárka (Karácsony S. Ált. Isk.)

FELSŐS ÉS KŐZÉPISKOLÁS KOROSZTÁLY:
1. Bencun Mia (Jovan Jovanovic Zmaj Ált. Isk., Szabadka, Szerbia, Vajdaság)
2. Zilahi Eufrozina (Eötvös Utcai Ált. Isk.)
3. Keczeli Zsanett (Kölcsey F. RTKF.)

Különdíj:
Siroki Balázs (Dr. Kettesy Aladár Ált. Isk.)

FELNŐTT KOROSZTÁLY:
1.Dr. Koháry György

A zsűri különdíját kapta a legeredményesebb felkészítő tanár Grubanek Martinek Emília, akinek tanítványai két korosztályban is győztek.