15. Eötvös Kupa - beszámoló

Közzétéve: 2011. szeptember 05. hétfő

A Magyar Parasport Szövetség férfi röplabda válogatott csapata 2011. 08. 20- 23.- án részt vett a 15. Eötvös Kupa versenyen Debrecenben. Idén a versenyre 24 leány és 16 fiú csapat nevezett be.

Ez a verseny Kelet- Európa legnagyobb röplabda utánpótlás versenye. Eddig 4 földrész

30 országából vettek rajta részt országos válogatottak, egyesületi, iskolai csapatok.

A versenyre 9 válogatott sportolóval neveztünk be. Ők három város egyesületeiből és oktatási intézményeiből érkeztek - Nyírbátor. Sopron és Tata. Mivel első alkalommal vettünk részt ilyen jelentős versenyen, így meghívást kaptak azok az edzők is, akik az egyesületekben dolgoznak a sportolókkal, a 4 napos felkészülést és versenyt a válogatott felkért edzője vezényelte le. A nevelő edzők jelenléte nagyon jó hatással volt a közös munkára, az egymás elfogadásának elősegítésére, nagyban elősegítette az esetleges kudarcok megélését.

A megérkezés napján 2 órás edzést tartottunk, majd játszottunk egy edzőmérkőzést is.

Este Debrecen főterén találkoztunk a már megérkezett csapatokkal, megnéztük a tűzijátékot is.

Másnap voltak a csoportmérkőzések. Mivel a mi csapatunkban idősebb játékosok is versenyeztek, ezért versenyen kívül vettünk részt a Kupán. Válogatottunk az I csoportba került. Ellenfeleink- Lesko (Lengyelország)- később ő játszotta a döntőt a Magyar ifjúsági válogatottal, a Magyar Serdülő válogatott- ők lettek az 5. helyezetek, és a Fazekas Mihály Gimnázium csapata (ők a Diákolimpiai röplabda bajnokság 4. helyezettjei). Egyik mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepet, eredményünk minden szettben 12- 16 pont között volt.

Következő nap edzőmérkőzést játszottunk a házigazda Eötvös csapatával- ők lettek a 12. helyezettek a Kupában. Utána megtekintettük a Tóth Árpád Gimnázium három pályáján folyó érdekes mérkőzéseket, amelyek este 7 órakor fejeződtek be.

A verseny zárónapján a fiúknál a döntőt Hóbor Béla FIVB játékvezető vezette le az Oláh Gábor Sportcentrumban telt ház előtt. A Magyar ifjúsági válogatott leiskolázta az addig hibátlan lengyel Lesko csapatát és így megőrizte a tavalyi elsőségét. Csapatunk a 13. helyezést érte el.

A válogatott első komoly megmérettetése több kérdést tisztázott és még többet nyitott meg. Közöttük- meg kell találni azokat a külföldi csapatokat, ahol fogyatékkal élő fiatalok sportolnak; a utánpótlást kell fejleszteni; új egyesületeket kell bevonni a sportágba; az intézményekből már kikerült fiatal felnőttekkel való további szakmai munka átgondolása, más kérdések. Több kérdésre kerestük a választ a szakmai beszélgetések, találkozások során.

A most versenyző sportolók jó alapjai lehetnek egy ütőképes csapatnak. Az edzőkkel, sportolókkal tisztáztuk a sportolóknál meglévő hiányosságokat, felvázoltuk a jövőképét a csapatnak.

A megjelent csapatok érdeklődéssel figyelték a mérkőzéseinket, megkerestek a szünetekben, szívesen ismerkedtek.

Szakmai beszélgetésekre került sor a Magyar serdülő válogatott edzőivel, a Hajdú- Bihar Megyei Röplabda Szövetség vezetőivel. Jó kapcsolat alakult ki a Lesko, a Kikinda, a Palics edzőivel és csapataikkal, a szatmárnémeti és nagyváradi csapatok edzőivel.

Hosszabb beszélgetésre került sor a Magyar Ifjúsági válogatott (nők) edzőivel, Hóbor Bélával, a Magyar Röplabda Szövetség egyik vezetőjével.

A csapat részvétele a Kupán hasznos és szükséges volt a csapat fejlődése szempontjából.

Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy részt tudtunk venni a versenyen.

Popovics József szakágvezető