Magyar és szerb siker az Eötvös Kupán PDF Nyomtatás E-mail
2011. augusztus 24. szerda, 18:08
Tegnap befejeződött a három napos Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna. Az első napon tíz pályán folytak a csoportmérkőzések Balmazújvároson, Budaörsön, Debrecenben és Nagyváradon. A nyitónap mérkőzéseit játszmaveszteség nélkül nyerte a lányoknál a BSE Budaörsön, az Eötvös DSE „A" csapata hazai pályán, a magyar „A" válogatott; mellettük egy-egy szettet veszítve szintén csoportgyőztesként zárt a Kikinda, a magyar „B" válogatott és a lengyel Gorlice. A fiúknál a csoportgyőzelmeket a görög Soufli, a dunaújvárosi Dunaferr, a lengyel Lesko és a magyar ifjúsági válogatott szerezték meg. Érdekességnek számított, hogy a lengyel Lesko többek között a magyar serdülő válogatottat is legyőzte.

A második napon a hölgyeknél keresztjátékok után a legjobb hat közé jutott a magyar „A" és „B" válogatott, az Eötvös DSE „A" csapata, a BSE, vajdasági Palics és Kikinda. A fiúknál az egyik csoport első helyezettjeinek és a másik csoport második helyezettjeinek küzdelmei után a csoportgyőztesek jutottak a legjobb négy közé.
A lányoknál két hármas csoportban folytatták a csapatok a versenyt. A magyar „A" válogatottat legyőzte a BSE és a „B" válogatott is. A két győztes küzdelméből a „B" válogatott került ki győztesen. A másik ágon az Eötvös DSE folytatta jó szereplését és győzött a Palics ellen, így játszmaveszteség nélkül jutott a legjobb négy közé. A Kikinda is diadalmaskodott a szabadkai Szpartak játékosaival megerősített palicsiak ellen, így a döntőbe jutásért mérkőzött a Kikinda az Eötvös DSE-vel. A mérkőzést az utóbbi két évben bronzérmes szerbek nyerték, így ők jutottak a fináléba.
A fiúknál a magyar ifjúsági válogatott nagy küzdelemben múlta felül a Dunaferrt, míg a Lesko a görög Soufli legyőzésével jutott a döntőbe.
A lányoknál az Eötvös DSE alulmaradt a kisdöntőben a BSE ellen, míg az aranyéremért a szerb Kikinda a döntő játszmában aratott győzelmét, így a két bronzérem után a dobogó legfelső fokára állhatott.

A fiúknál a Dunaferr meggyőző fölénnyel szerezte meg a bronzérmet. A teltházas döntő előtt Szombathy András főszervező, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnöke 80. születésnapja alkalmából köszöntötte Póser Pál urat, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség tiszteletbeli elnökét. A Hóbor Béla FIVB játékvezető által irányított fináléban a magyar ifjúsági válogatott leiskolázta az addig hibátlan lengyeleket, így megőrizte tavalyi elsőségét.

A hajdú-bihari leány csapatok közül a Diószegi Sámuel Szakközépiskola a 22., az Eötvös DSE „C" csapata a 21., a balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző a 20., az Eötvös DSE „B" együttese a 17. az Eötvös DSE „A" gárdája pedig - az utóbbi éven legszebb eredményét elérve - a 4. helyen végzett. A fiúk mezőnyében a Fazekas DSE küzdése a 9., míg az Eötvös DSE teljesítménye a 12. helyhez volt elég.