Röplabda blog

Az iskola bezár, a nemzetközi torna folytatódik

 2011.08.17. 11:56

Évek óta hangoztatjuk, hogy több elismerést és odafigyelést érdemelne a debreceni Eötvös Kupa, hiszen sportágunkban ez Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi utánpótlás-tornája. Ma a Magyar Hírlap is terjedelmes cikket közölt a versenyről.

Helyi versenyből vált rangos viadallá az Eötvös-kupa, amelyet 15. alkalommal rendeznek meg idén augusztus 21-23. Mégsem tudni, mi lesz az alapító Eötvös DSE sorsa, hiszen az Eötvös utcai Általános Iskolát bezárták. A tornáról és a fejleményekről a főszervezőt és egyben az iskola volt igazgatóját, Szombathy Andrást kérdeztük.

– A mostani az Eötvös-kupa tizenötödik kiírása. Honnan indultak?
– Először csak debreceni csapatok voltak, a második kiírásra már a megyéből is érkeztek, aztán a következő években nemzetközivé vált a verseny. Eleinte hat-nyolc együttes vett részt, most huszonnégy lány- és tizenhat fiúcsapat verseng. Ausztrália kivételével már az összes földrészről érkeztek résztvevők, eddig huszonkilenc ország képviseltette magát. Ingyenesen látjuk vendégül azokat a csapatokat, amelyek először jönnek. Nagyon sok a visszatérő, mert sajátos, barátságos hangulata van a tornának. Tartunk szakmai fórumokat, barátságos meccseket, rajzkiállítást, kulturális programokat, az összes résztvevőt ajándékkal várjuk, nem tudom máshogy mondani: boldoggá tesszük az idelátogatót. Sokan már most befizetik a jövő évi torna nevezési díját.

– Hogyan alakul a program?
– A háromnapos torna első napján, vasárnap körmérkőzések lesznek Nagyváradon, Balmazújvárosban, Budaörsön és itt, Debrecenben. Aztán hétfő reggel eljönnek a csapatok a városunkba, a helyosztók már itt lesznek. A döntő kedden, augusztus 23-án lesz az Oláh Gábor utcában, délután háromkor.

– Hogyan indult az Eötvös Diáksport Egyesület?
– 1997-ben jöttem az Eötvös utcai Általános Iskolába testnevelő-tanárnak. Viszonylag újépítésű csarnoka volt, s egy év múlva megalapítottuk az Eötvös DSE-t. A röplabda is bekerült a választható sportágak közé, és hamar megszerették a gyerekek. Aztán jöttek az eredmények, és a röplabda tömegsport lett az iskolában.

– Ha jól tudom, valami véget ért, hiszen augusztusban végleg bezárt az iskola. Mi lesz a jövőben csapattal és az Eötvös Kupával?
– Valóban bezárt az iskola, de az egyesület nem szűnik meg, bár egyelőre nem tudjuk, hol és hogyan folytatjuk. Bonyolultabb lesz, az biztos. Tíz korosztályunk van, ezt nem szabad lerombolni. Nagyváraddal közösen regionális bajnokságot alapítottunk hat-hat csapattal, három romániai, három magyarországi résztvevővel. Én a Bolyai János utcai iskolában folytatom testnevelői pályafutásomat, oda a gyerekekkel együtt átvisszük a röplabda, a sport szeretetét. Az Eötvös Kupának sem lesz vége. Jövő augusztusban újra megrendezzük!

(forrás: Magyar Hírlap)

Ébresztő! Ébresztő!

Az, hogy az MRSZ már 15 éves nem veszi komolyan az Eötvös Kupát, sajnos megszokott dolog. Pedig ha van valami a magyar röplabdasportban, ami ragyogóan működik és évről-évre fejlődik, akkor ez az! Egyszerűen érthetetlen, miért nem vesznek részt rendszeresen ezen a jelentős utánpótlás-versenyen olyan hazai nevelőbázisok, mint a Kecskemét, a Kaposvár, a Békéscsaba, a Dunaferr, vagy a Vasas... Ébresztő, magyarok! A térség legjobb, legerősebb korosztályos viadala házhoz jön! Csak élni kéne a lehetőséggel...

Kapcsolódó honlapok
Eötvös Kupa
Eötvös Kupa média-megjelenések
Az Eötvös Kupa története
Eötvös DSE
Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség

Egy video a rendezvényről
A tavalyi női döntő Chile–Tunézia mérkőzés

A hunvolley.blog és az Eötvös Kupa
Hazánk egyik legjelentősebb röplabdás eseményéről a hunvolley.blog háromnapos, részletes, helyszíni beszámolóban tudósít! Honlapunk számára jelentős elismerés és nagy megtiszteltetés, hogy a döntőt közvetítő Alföld Televízió a mérkőzés kommentátorának Rodics Dánielt kérte fel. Ne feledjék: eredmények, események, meccsek, hírek, információk az Eötvös Kupáról először a hunvolley.blog-on!