MAGYAR HÍRLAP online

Az iskola bezár, a nemzetközi torna folytatódik Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Röplabda. Helyi versenyből vált rangos viadallá az Eötvös-kupa, amelyet 15. alkalommal rendeznek meg

2011. augusztus 21–23. között már tizenötödik alkalommal rendezik meg Kelet-Európa legnagyobb röplabda-utánpótlásversenyét, a debreceni Eötvös-kupa nemzetközi tornát.

Mégsem tudni, mi lesz az alapító Eötvös DSE sorsa, hiszen az Eötvös utcai Általános Iskolát bezárták. A tornáról és a fejleményekről a főszervezőt és egyben az iskola volt igazgatóját, Szombathy Andrást kérdeztük.

– A mostani az Eötvös-kupa tizenötödik kiírása. Honnan indultak?
– Először csak debreceni csapatok voltak, a második kiírásra már a megyéből is érkeztek, aztán a következő években nemzetközivé vált a verseny. Eleinte hat-nyolc együttes vett részt, most huszonnégy lány- és tizenhat fiúcsapat verseng. Ausztrália kivételével már az összes földrészről érkeztek résztvevők, eddig huszonkilenc ország képviseltette magát. Ingyenesen látjuk vendégül azokat a csapatokat, amelyek először jönnek. Nagyon sok a visszatérő, mert sajátos, barátságos hangulata van a tornának. Tartunk szakmai fórumokat, barátságos meccseket, rajzkiállítást, kulturális programokat, az összes résztvevőt ajándékkal várjuk, nem tudom máshogy mondani: boldoggá tesszük az idelátogatót. Sokan már most befizetik a jövő évi torna nevezési díját.

– Hogyan alakul a program?
– A háromnapos torna első napján, vasárnap körmérkőzések lesznek Nagyváradon, Balmazújvárosban, Budaörsön és itt, Debrecenben. Aztán hétfő reggel eljönnek a csapatok a városunkba, a helyosztók már itt lesznek. A döntő kedden, augusztus 23-án lesz az Oláh Gábor utcában, délután háromkor. Emeli a rangját, hogy az ismert bíró, Hóbor Béla vezeti.

– Hogyan indult az Eötvös Diák Sportegyesület?
– Kilencvenhétben jöttem az Eötvös Utcai Általános Iskolába testnevelő tanárnak. Viszonylag új építésű csarnoka volt, s egy év múlva megalapítottuk az Eötvös DSE-t. A röplabda is bekerült a választható sportágak közé, és hamar megszerették a gyerekek. Aztán jöttek az eredmények, és a röplabda tömegsport lett az iskolában.

– Ha jól tudom, valami véget ért, hiszen augusztusban végleg bezárt az iskola. Mi lesz a jövőben csapattal és az Eötvös-kupával?
– Valóban bezárt az iskola, de az egyesület nem szűnik meg, bár egyelőre nem tudjuk, hol és hogyan folytatjuk. Bonyolultabb lesz, az biztos. Tíz korosztályunk van, ezt nem szabad lerombolni. Nagyváraddal közösen regionális bajnokságot alapítottunk hat-hat csapattal, három romániai, három magyarországi résztvevővel. Én a Bolyai János utcai iskolában folytatom testnevelői pályafutásomat, oda a gyerekekkel együtt átvisszük a röplabda, a sport szeretetét. Az Eötvös-kupának sem lesz vége. Jövő augusztusban újra megrendezzük.

Mező Gábor