Röplabda blog

Augusztusban ismét Eötvös Kupa!

 2011.07.10. 20:59

2011. augusztus 21-23. között immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát. A Debreceni Virágkarnevál vonzerejét kihasználva, de zsúfoltságát elkerülendő ezúttal vasárnap lesz a nyitónap.

Augusztus 21-én tíz pályán zajlanak majd a csoportmérkőzések négycsapatos csoportokban. Ebből könnyű kitalálni, hogy ismét rekordszámú nevezés érkezett, 16 fiú és 24 lánycsapat küzd majd egymással. A csoportmérkőzések Balmazújvároson egy, Budaörsön kettő, Debrecenben öt és Nagyváradon szintén kettő pályán kerülnek megrendezésre. A második és harmadik napon minden mérkőzést Debrecenben játszanak a csapatok.

Magyarország egyik legrangosabb röplabda-rendezvényén az idei tornáig 29 ország többtucat csapata szerepelt, köztük neves válogatottak például Chiléből, Izraelből, Katarból, Kazahsztánból, Romániából, Svájcból, Tajvanról, Tunéziából. A magyar korosztályos válogatottak is évek óta részt vesznek a tornán, idén a fiú ifjúsági-, a fiú serdülő-válogatott mellett a leány serdülő együttes két csapattal is szerepel majd. A válogatottakon kívül neves klubcsapatok érkeztek az elmúlt években a hazaiakon kívül például az Egyesült Arab Emírségekből, Kínából, Dániából, Észtországból, Hollandiából, Lettországból.

A jövő hónapban megrendezésre kerülő kupán ezúttal is emelkedik a résztvevő nemzetek száma, először fogadnak a szervezők az Egyesült Államokból és Törökországból csapatokat. Az idei tornán az eddig említetteken kívül Görögországból, Kínából, Lengyelországból, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából várnak együtteseket.

A háromnapos versenyt idén is kísérő rendezvények színesítik. Ismét lesz a tornához kapcsolódó rajzkiállítás, a csapatok ismét felvonulnak a Nagytemplom előtt, a Kossuth téren és a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el.

Az idei Eötvös Kupa versenykiírása, a régebbi tornák képei, eredményei, egy letölthető videó és sok más információ tekinthető meg a torna hivatalos honlapján!