Megérdemelt chilei siker a röplabda-tornán

Az idén tizennegyedik alkalommal lebonyolított nemzetközi röplabda Eötvös Kupa-sorozatot két helyszínen, Nagyváradon az Onisifor Ghibu Középiskola sportcsarnokában, illetve Debrecenben rendezték.
Az idei Eötvös Kupa röplabda mérkőzéseken húsz leány- és tíz fiúcsapat vett részt, s létszámuk idén jóval magasabb volt a tavaly indulókénál. Pénteken a váradi csoportban négy csapat, Budaörs (Magyarország), Arad, Nagyvárad (Onisifor Ghibu) és Tunézia válogatottjai döntötték el két továbbjutó kilétét, akik majd a hét végén Debrecenben folytathatták a játékot. *Eredmények:* Ghibu–Arad 2–0, Budaörs–Tunézia 0–2, Arad–Budaörs 0–2, Tunézia–Arad 2–0, Ghibu–Budaörs 2–0, Tunézia–Ghibu 2–0. Továbbjutott Debrecenbe Tunézia 18-19 éves lányok alkotta válogatottja és kellemes meglepetésre a jóval fiatalabb gyerekek alkotta Onisifor Ghibu Középiskola országos iskolás olimpiászok háromszoros bajnok- és kétszer ezüstérmes együttese (edző: Rodica Sanislav).
 
 
Az elvárásoknak megfelelően
 
A váradi leánycsapatnak Debrecenben sem kellett szégyenkezni, hiszen nem csak a náluknál jóval idősebb ifjúsági korosztályok csapatait előzték meg a rangsorban, hanem jól is játszottak, és így egyáltalán nem tűnik véletlennek, hogy jövőre egy tunéziai tornára hívták meg a csapatot! Azt megelőzően legközelebb október közepén, egy erős , Nagyváradon rendezendő nemzetközi tornán indulnak ismét. Az Onisifor Ghibu csapatában a következő játékosok szerepeltek: Alexandra Spătar (1992-ben született), Alexandra Marcu (1993), Mădălina Creţ (1993), Corina Vlad, Oana Popa, Cristina Ştefan, Diana Suiugan, Simina Carţiş (1994 és 1995), Andreea Paşca, Denisa Ienciu, Francesca Tanca (1996). Az Eötvös Kupa első helyén Chile, a másodikon Tunézia, a harmadikon Kikinda város (Szerbia) válogatottja végzett, a Ghibu pedig a tizedik lett.