Jövő hétvégén lesz a 14. Eötvös Kupa PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 10. kedd, 08:37

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyére ismét három földrészről várják a szervezők a csapatokat. A színvonalra garancia, hogy öt válogatott együttes mellett számos jelentős játékerővel rendelkező gárda indul az augusztus 20-22. között megrendezésre kerülő 14. Eötvös Kupán. Éppen egytucatnyi azon ország száma, amelyből idén érkeznek együttesek, az eddigi tornákon ez a szám összesen 29.

A chilei válogatott tavaly már megmérettette magát az Eötvös Kupán. Egy éve a Chilei Röplabda Szövetség elnöke személyesen is megjelent a tornán, és akkor elmondta, hogy a dél-amerikai országból ötven éve fiú és lány utánpótlás együttes sem járt Európában. A torna hangulatát és a verseny iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy idén a hatalmas útiköltség ellenére ismét Debrecenbe utazik a chilei leányválogatott, és igyekszik a 2009-es ezüstérem mellé egy aranyat is gyűjteni.

Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a leánymezőny idén is mind minőségben, mind mennyiségben felülmúlja a fiúkét. A nevezett húsz női csapat közül a chileiek egyik nagy ellenfele lehet a tunéziai válogatott. Ők 2008-ban versenyeztek az Eötvös Kupán (az Eötvös DSE győzte le őket a legjobb négy közé kerülésért vívott mérkőzésen, végül az afrikaiak ötödikek lettek), majd három hét múlva megnyerték az Afrika-bajnokságot! A többi vetélytárs közül a most először induló német korosztályos bajnokcsapat a SC Potsdam és a tavalyi bronzérmes Kikinda is a dobogó legfelső fokát célozta meg. Rajtuk kívül számos titkos esélyes is van, hiszen az említetteken kívül finn, görög, magyar, román, szlovák és ukrán együttesek szerepelnek a versenyen.

A hajdú-bihari együttesek közül talán az Eötvös DSE kerülhet az élboly közelébe, amely tavalyelőtt (16 csapat közül) a negyedik, tavaly (24 csapat közül) az ötödik helyen végzett. Idén két csapattal is indulnak, hiszen augusztus elsejétől 24 fős kerettel készülnek a versenyre. Az Eötvös DSE mellett és a három csoporthelyszínként házigazdának számító balmazújvárosi Veres Péter Gimnáziumon, a debreceni Diószegi Sámuel Középiskolán és a szintén debreceni Tóth Árpád Gimnáziumon kívül a hajdúszoboszlói Dominó DSE próbál szerencsét a nagy nemzetközi megmérettetésen.

eotvos16

A fiúknál a gyérebbnek tűnő nevezések ellenére izgalmas mérkőzésekre számíthatunk, ugyanis a gyengébb játékerőt képviselő együttesek lemorzsolódásával tömörebb lett a mezőny. A svájci válogatott tavaly a döntőben három meccslabdáról veszített, idén nem lehet más céljuk, mint elhódítani a legjobbnak járó kupát. A magyar válogatott két csapattal is próbálkozik ezt megakadályozni. Az érmekért folytatott harcba a torna történetének első görög csapata a Soufli, a lengyel UKS San Lesko, az ukrán Sparta Sambir és a Nagyváradi Sportiskola is igyekszik beleszólni. A hajdú-bihari csapatok közül kellemes meglepetést okozhat a debreceni Fazekas DSE, akik a diákolimpiákon már bizonyították, hogy eredményes játékra képesek.
 
Az idei tornán – a tavalyihoz hasonlóan – a debreceni helyszíneken kívül Nagyváradon és Balmazújvároson is lesznek mérkőzések. Érdekesség, hogy a női döntőt ismét Hóbor Béla fogja vezetni, aki már két olimpiai döntőn bíráskodott. A versennyel kapcsolatosan ismét lehet licitálni. Egy argentin válogatott mez, a dobogós női csapatok és Hóbor Béla aláírt meccslabda és egy Eötvös Kupához kapcsolódó ajándékcsomag várja gazdáját.

A háromnapos versenyt 2010-ben is kísérő rendezvények színesítik. Ismét lesz a tornához kapcsolódó rajzpályázat; szakmai fórum Hóbor Bélával; a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el; a csapatok ismét felvonulnak szombaton (21-én) este a Nagytemplom előtt, a Kossuth téren. Az együttesek bemutatását megelőzi a Melódia Big Band műsora 20 órai kezdettel.

A Népmedia internetes televízió a döntőt és további három mérkőzést élőben közvetít a világhálón. A döntő másnapján (23-án) este nyolc órától az Alföld TV is közvetíti a döntőt. Az idei Eötvös Kupa versenykiírása, a lebonyolítási rend, a licit részletei, régebbi tornák képei, eredményei és sok más információ tekinthető meg a torna hivatalos honlapján.

A mérkőzések helyszínei
• Tóth Árpád Gimnázium, 4024 Debrecen, Szombati István u. 12. (mindhárom nap)
• Eötvös utcai Általános Iskola, 4029 Debrecen, Eötvös u. 52. (péntek 14 órától)
• Veres Péter Gimnázium, 4060 Balmazújváros, Batthyány u. 1-7. (péntek 14 órától)
• Onisifor Ghibu Líceum, Nagyvárad, Onisifor Ghibu u. 3. (péntek 14 órától)
• Diószegi Sámuel Közép- és Szakiskola, Debrecen, Böszörményi út 23-27. (péntek 14 órától)
• Oláh Gábor utcai Csarnok, Debrecen, Oláh Gábor u. 5. (vasárnap 14 órától)
A belépés minden helyszínen ingyenes!

Kapcsolódó honlapok
• Eötvös Kupa
• Eötvös Kupa média-megjelenések
• Az Eötvös Kupa története
• Eötvös DSE
• Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség
• Eötvös utcai Általános Iskola
• Egy video  a rendezvényről