Egy hónap múlva ismét Eötvös Kupa ( aug.20-22)
2010.Július 22. 08:08

 
 

 


Immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg Balmazújvároson, Debrecenben és Nagyváradon Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát


 

2010. augusztus 20-22. között immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg Balmazújvároson, Debrecenben és Nagyváradon Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát. A verseny nemzetközi jellegét nemcsak a helyszínek határon átívelő volta adja, hanem az évek óta több földrészről idesereglő együttesek színes kavalkádja is. Magyarország egyik legrangosabb röplabda rendezvényén az idei tornáig 28 ország több tucat csapata szerepelt. Az idei kupán is emelkedik a résztvevő nemzetek száma, ezúttal a Görögország jóvoltából. A verseny rangját emeli, hogy az Oláh Gábor Utcai Csarnokban megrendezésre kerülő döntőn ismét Hóbor Béla fog bíráskodni, aki már két olimpiai döntőt vezetett. A háromnapos versenyt idén is kísérő rendezvények színesítik. Ismét lesz a tornához kapcsolódó rajzkiállítás, a csapatok ismét felvonulnak a Nagytemplom előtt, a Kossuth téren és a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el.