A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség meghívására másodosztályú játékvezetői vizsgáztatáson Debrecenben járt Hóbor Béla, a világ egyik legjobb röplabda játékvezetője, aki eddig három olimpián vett részt. 2000-ben, Sydneyben és 2008-ban, Pekingben döntőt vezetett, 2004-ben a férfi elődöntőn bíráskodott, emellett számos nemzetközi rangos versenyen közreműködött.

Nyolc éve folyamatosan ő nyeri a Magyarország legjobb játékvezetője címért alapított Szalay László-vándorkupát.

– Ön a világ röplabdázásának meghatározó egyénisége, évek óta a legfoglalkoztatottabb magyar játékvezető. Milyen érzés átélni azt, aki szinte havonta találkozik a világ élvonalával, hogy itthon sok sebből vérzik a sportág?
– Ha röviden kellene válaszolnom: nagyon rossz. Mindenhol azt kérdezik tőlem, hogy hol van a magyar röplabda. Még mindig a régmúlt nagyszerű játékosai, Tatár, Buzek, Szalayné, Torma nevét említik. Egyrészt nagyszerű, hogy a mai napig emlékeznek ezekre a csodálatos sportemberekre, másrészt elszomorító, hogy az elmúlt évtizedekben Kántor Sándoron kívül egyetlen magyar játékos sem került be a világ röplabdázásának elitjébe.

– Itthon sorozatban nyolcadszor nyerte el a Szalay László-vándordíjat, amelyet az év legjobb hazai játékvezetőjének ítélnek. Mennyiben más magyar bajnoki mérkőzést vezetni, mint például egy Világliga találkozót?
– Játékvezetői szempontból nincs különbség, hiszen a röplabdázás szabályai mindenütt azonosak. A különbség a körülményekben és a színvonalban van. Magas szintű versenyeken nem kell foglalkozni a mérkőzés előtt a háló állapotával, azzal, hogy a labdaszedők, pályatörlők megfelelő létszámban vannak-e. Hangsúlyozom, hogy senki sem kívánja a csapatoktól, hogy emeljék fel a mennyezetet a csarnokokban, vagy tolják ki a falakat, de az igenis elvárható lenne, hogy a vonalak jól láthatóak legyenek és a háló valamint a labdák állapota megfeleljen az előírásoknak. Ezek a kérdések elsősorban nem pénz, hanem hozzáállás kérdése.

– Melyik volt pályafutása során a legizgalmasabb vagy legemlékezetesebb mérkőzés?
– Erre a kérdésre nehezen tudok pontos választ adni, hiszen rengeteg nagyszerű mérkőzésen bíráskodhattam. Ha ki kellene emelni néhányat, akkor az olimpiai döntőket említeném, de nagyszerű volt a Világliga hajrájában, valamint az Európa-bajnokságok fináléjában is bíráskodni.

– Rengeteg országban irányított már mérkőzéseket. Melyik volt a legkülönlegesebb közülük?
– Talán az olimpiákon kívül az 1995-ben Brazíliában, Belo Horizontében lejátszott Brazília–Olaszország Világliga-döntő, amit 28.000 néző látott a helyszínen. Úgy tudom, hogy teremröplabdában ennél több néző előtt a mai napig nem játszottak mérkőzést. Az itthoni mérkőzések közül pedig kiemelném az idei kecskeméti Magyar Kupa-döntőt, amely a röplabdázás ünnepe volt. Teltház előtt a végletekig kiélezett párharcban dőlt el a kupa sorsa. Bizonyosodott, hogy szervezéssel, sok munkával igenis több ezer embert is be lehet csalogatni röplabdamérkőzésre.

– Nehéz alkalmazkodni a különböző kultúrák szokásaihoz? Volt-e valami, ami önt is váratlanul érte?
– Szinte minden ország más-más kultúrával rendelkezik. Számomra nagyon imponáló a japánok hihetetlen tisztaságszeretete, a brazilok vidámsága, temperamentuma, a lengyel szurkolók által teremtett hangulat a mérkőzéseken. Utazásaim során váratlanul nem ért semmi, amennyiben olyan országba utazom, ahol eddig még nem voltam, útikönyvekből és az internetről próbálok tájékozódni az adott ország szokásairól, kultúrájáról. Nem szorosan ehhez a témához tartozik, de szeretném egy élményemet megosztani az olvasókkal. Néhány évvel ezelőtt Hawaiion, Honoluluban bíráskodtam, és látogatást tettem a közeli Pearl Harborban, a japán támadás áldozatai emlékére állított emlékműnél, majd a következő héten már Japánban, Hirosimában voltam az amerikai atomtámadásra emlékező múzeumban és emlékhelyen! A csodálatos mérkőzéseken kívül ezek azok a pillanatok, amit a röplabdától kaptam és remélem, hogy az elkövetkezendő években még néhány szép élményben lesz részem.

– Utazásai során a helyi specialitásokat vagy a kontinentális ételeket részesíti előnyben? Van-e kedvenc ételspecialitása?
– Nagyon szeretem az ázsiai konyhát. Sokszor megfordultam Japánban, ahol – ha tehetem – mindig megkóstolom az okonomijákit. Ez tulajdonképpen egy zöldségek és sajt hozzáadásával készült pizza, amiben nincs hús. A legízletesebben Hirosimában készítik.

– Utazásai során van alkalma arra, hogy a helyi nevezetességeket megtekintse?
– A rengeteg kötött program mellett kévés idő jut a városnézésre. Ha tehetem azonban, megnézem a város nevezetességeit, különleges helyeit. Többször volt lehetőségem a kínai Nagy Falon sétálni, vagy Rio de Janeiróban megcsodálni a Copacabanán felállított megszámlálhatatlan strandröplabda-pályát, ahol reggeltől estig ütik a labdát.

– Tavaly a szervezők nagy örömére elvállalta a 13. Eötvös Kupa döntőjének vezetését. Milyennek ítéli a verseny színvonalát? Milyen szerepet tölt be ön szerint ez a torna a hazai és a külföldi röplabdaéletben?
– Nagyon sok ilyen magas színvonalú rendezvényre lenne szükség, ahhoz, hogy elindulhassunk a felfelé vezető úton. Öröm látni azt, hogy ezen a ma már világhírűvé vált tornán mennyi gyerek élvezi ezt a gyönyörű sportot. Nagyszerű, hogy Debrecenben az Eötvös Kupának immáron nagy hagyománya van, más földrészekről is érdeklődnek a verseny iránt. Fontos, hogy a város vezetése és a támogatók is magukénak érzik a rendezvényt. Tudom, hogy a mai gazdasági helyzetben mindenki meggondolja, hogy hova adja a pénzét. Meggyőződésem azonban, hogy kevés jobban megtérülő befektetés van, mint a fiatalok mozgását támogatni, velük a sportot megszerettetni. A sport fegyelemre nevel, különösen a csapatsportok pedig segítik a közösségek kialakulását, formálását.

– Ön tagja a szűk nemzetközi játékvezetői elitnek. Olvastuk, hogy júliusban Córdobába, Argentína második legnagyobb városába utazik, ahol a Világliga hatos döntőjében fog mérkőzéseket vezetni. Milyen érzésekkel várja ezt a tornát?
– Természetesen nagyon örültem, amikor megkaptam a Nemzetközi Röplabda Szövetségtől (FIVB) az értesítést, hogy immáron tizenötödik alkalommal résztvevője lehetek a Világliga döntőjének. Megtisztelő egy ilyen rangos eseményen bíráskodni. Ez lesz a harmadik alkalom, hogy Argentínába utazok, Córdobában azonban még nem voltam.

– Tehát júliusban pályafutásának egyik kiemelkedő eseménye lesz az argentínai Világliga-döntő. Augusztusban milyen tornák, mérkőzések várnak önre? Esetleg Debrecenben is láthatjuk?
– Az Argentínába indulás előtt még június végén Párizsban és Toulouse-ban vezetek két mérkőzést a Világliga csoportmérkőzései közül Franciaország és Olaszország válogatottjainak. Az argentínai út után szeptemberben és októberben, Olaszországban a férfi világbajnokságon veszek részt. Tavaly megtisztelő volt számomra, hogy felkértek az Eötvös Kupa női döntőjének vezetésére. Amennyiben a szervezők úgy gondolják, hogy a részvételem emeli a torna rangját, valamint nem jön közbe semmi rendkívüli nemzetközi felkérés, az idén is örömmel veszek részt ezen a rangos utánpótlásversenyen.

– Mi a véleménye arról, hogy az Magyar Röplabda Szövetség elnöksége lemondott? Megosztaná gondolatait velünk arról, hogy Ön szerint kinek, kiknek kellene irányítania, irányítaniuk a hazai röplabdázást?
– A véleményem az, hogy ez az elnökség nem volt képes arra, hogy megújítsa a röplabdát Magyarországon. Az összetétel nem volt megfelelő, hiszen sok olyan elnökségi tag volt, aki csapatokat képviselt. Ez nem jó. A csapatoknak ligákba kellene tömörülni, a liga vezetői lennének az elnökség tagjai. Az elnökségben olyan embereknek kell lenniük, akik képesek eladhatóvá tenni a röplabdát, leendő támogatókkal tárgyalni. Jó példa erre Lengyelország, Szerbia, ahol hihetetlen népszerűségnek örvend ez a sportág. A példa nem csak külföldön adott, hanem itthon is. Néhány évvel ezelőtt a jégkorong a megszűnés határán volt hazánkban, és hol tart ma... Egy olyan elnökre van szüksége a röplabdának, aki képes egy csapatot felépíteni, mozgatni, akik a mai kor kihívásainak megfelelően tudják irányítani a sportágat. Rövid-, közép- és hosszú távú terv készítése valamint az iskolák megbombázása nélkül lehetetlen az előrelépés. Nemzetközi tornákat kell szervezni, ezekkel lehet a röplabdát megszerettetni a gyerekekkel, szurkolóként elvinni őket a mérkőzésekre. A kézilabda szövetség elnökével, Sinka Lászlóval találkoztam nemrégen egy iskolában, ahol 180 gyermek szivacskézilabdázik. Megmutatta a szövetség 2017-ig terjedő terveit. Minden évben rendeznek valamilyen világversenyt. Elmondása szerint ezek sohasem ráfizetésesek. Jó lenne, ha a jövőben nemcsak a holnap túlélésével kellene foglalkozni, hanem a célokról is lennének elképzelések. Bízom benne, hogy így lesz!

Viszontlátásra augusztus 22-én, az Eötvös Kupa döntőjén!

(szöveg és kép: Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség)