Magyar Katalogizált Sportinformációs Rendszer - SportHu.com - SportHu.eu - SportHu.hu

Dupla lengyel siker az Eötvös Kupán Dupla lengyel siker az Eötvös Kupán
2009-08-26 19:02:27

Eötvös Kupa

Három nap, 34 csapat, 122 mérkőzés. Ez az idei Eötvös Kupa mérlege számokban. A helyi versenyként induló utánpótlás-torna mára Európa egyik legelismertebb korosztályos versenyévé nőtte ki magát. Sőt, évről évre egyre több csapat érkezik Európán kívülről is.
A torna egyik legszebb és leghosszabb labdamenetét hozta a lányok mezőnyének ötödik helyéért vívott mérkőzésének végjátéka. A debreceni Eötvös DSE és a balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium játékosai alaposan megizzasztották egymást, de a meccs végén a hazaiak örülhettek. Az Eötvös csapatkapitánya szerint az idei torna is nagyon tanulságos és nagyon jó hangulatú volt. „Tapasztalatokat szerzünk, nagyon sokat – mondta Szabó Bettina. – A múlt évben negyedikek lettünk, de sokat erősödött a mezőny. Most is jöttek válogatottak és jóval erősebb klubcsapatok, és most csak az ötödik helyet tudtuk megszerezni. Évről évre egyre nehezebb a torna, de nemzetközi kapcsolatokat és cserekapcsolatot építünk velük, így világot járunk mi is.”
 

Három nap, 34 csapat, 122 mérkőzés. Ez az idei Eötvös Kupa mérlege számokban. A helyi versenyként induló utánpótlás-torna mára Európa egyik legelismertebb korosztályos versenyévé nőtte ki magát. Sőt, évről évre egyre több csapat érkezik Európán kívülről is

Ahogy azt az Eötvös Kupa 13 éves történelme alatt már megszokhattuk, idén is népes és sokszínű mezőny gyűlt össze. Ami kuriózum, hogy Kínából és Dél-Amerikából is érkezett egy-egy küldöttség. „34 csapat érkezett, tehát a tervezett negyvenhez képest sajnos néhányan nem jöttek el, de így is itt voltak például Dél-Amerikából, Chiléből, és Európa számos országából – közölte Szombathy András főszervező. – Három napon keresztül 122 mérkőzés volt. Csoportmérkőzéseket rendeztünk Balmazújvárosban, Nagyváradon és Debrecenben is.”
 

Három nap, 34 csapat, 122 mérkőzés. Ez az idei Eötvös Kupa mérlege számokban. A helyi versenyként induló utánpótlás-torna mára Európa egyik legelismertebb korosztályos versenyévé nőtte ki magát. Sőt, évről évre egyre több csapat érkezik Európán kívülről is

A külföldi csapatok száma évről évre nő. Európából többek között Horvátország, Szerbia, Románia, Örményország, Szlovákia és Lengyelország is képviseltette magát. A fiatalok nagyon szívesen jönnek Debrecenbe. „Nagyon erős ellenfelek vannak, nem is gondoltam volna – hallhattuk a Horvátországból érkezett Ajmine Ines Belac-t. – Játszottunk például a chilei válogatottal, és nagyon kikaptunk, de tetszik a torna! Sokat tanulhatunk egymástól, és érdekes embereket ismerhetünk meg, szóval megérte eljönni.”
 

Három nap, 34 csapat, 122 mérkőzés. Ez az idei Eötvös Kupa mérlege számokban. A helyi versenyként induló utánpótlás-torna mára Európa egyik legelismertebb korosztályos versenyévé nőtte ki magát. Sőt, évről évre egyre több csapat érkezik Európán kívülről is

A tornán az 1992. január elseje után született fiúk és lányok vehettek részt. Állandó szereplők a különböző korosztályos válogatottak, ami szakmai elismerést is jelent az Eötvös Kupának. Aranyérem idén mégsem jutott a nemzeti csapatoknak. A lányoknál a lengyel Legionowo csapata lett az első, a chilei válogatott és a szerb Kikinda előtt. A fiúknál pedig szintén lengyel csapat, a Wolomin végzett az élen, a svájci és a magyar válogatottat megelőzve.

(forrás: Debrecen Televízió)

 
SportHu