Debrecen – Debrecen, Nagyvárad és Balmazújváros tíz röplabdapályáján péntek délután két órakor veszi kezdetét a 13. alkalommal megrendezett Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna.

Pénteken kezdődik a 13. Eötvös Kupa

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás-seregszemléjén a mostani versenyig 25 ország több tucat csapata szerepelt a kis iskolai csapatoktól a komoly egyesületieken át az országos válogatottakig.

Idén ez a szám bővülni fog, hiszen először érkeznek csapatok Chiléből, Horvátországból, Örményországból és Svájcból. A legnagyobb érdeklődés a kupa történetének első, amerikai földrészről érkezett együttesét övezi. Jellemző, hogy a Chilei Röplabda Szövetség elnöke vezeti a küldöttséget, és a chilei magyar konzul is megtiszteli jelenlétével a rendezvényt.

A kuriózumnak számító gárdán kívül is nagy játéktudással rendelkező csapatokat láthatnak az érdeklődők.

A lányoknál az örmény válogatott és a holland kupagyőztes számít éremesélyesnek a chileieken kívül. A titkos favoritok száma is nagy, hiszen az eddigi 16 lánycsapat helyett ezúttal 24 együttes küzd a helyezésekért, és több közülük először vesz részt a tornán. A hajdú-bihariak közül talán az Eötvös DSE kerülhet az élbolyba, amely tavaly a tunéziai, a kazah és a magyar válogatottat megelőzve a negyedik helyen végzett.

A fiúknál is újabb válogatottak jelentkeztek be a versenyre. A svájci és a koszovói válogatottnak nem lesz könnyű dolga, hiszen a tavalyi aranyérmes kínai Tianjin szeretne duplázni, a román CFR. Bukarest pedig a tavalyelőtti bronz és a tavalyi ezüst mellé végre aranyat is akar szerezni. Rajtuk kívül a magyar válogatott és a lengyel, ukrán, valamint a többi magyar és román csapat is bizonyára szeretne minél előbb végezni.

A döntőt az a Hóbor Béla fogja vezetni, aki már két olimpiai döntőn volt játékvezető. Szintén újdonság, hogy a versennyel kapcsolatban két tárgyra lehet licitálni: az egyik Gibának, a brazil csapat kapitányának dedikált, számozott válogatott meze.

Gibát a világ legjobb játékosának választották, olimpiai és világbajnok, legutóbb Belgrádban, a Világliga-döntőn győzött csapatával. A másik tárgy az Eötvös Kupa meccslabdája, melyet Hóbor Béla és a döntő résztvevői is aláírnak majd.
A háromnapos versenyt 2009-ben is kísérőrendezvények színesítik: lesz a tornához kapcsolódó rajzpályázat, a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el, és a csapatok ismét felvonulnak szombat este a Nagytemplom előtt. Az együttesek bemutatását megelőzi a Melódia Big Band műsora 20 órai kezdettel.

Az idei Eötvös Kupa versenykiírása, a licit részletei, régebbi tornák képei, eredményei és sok más információ tekinthető meg a torna hivatalos honlapján: http://eotvoscup.tar.hu 

A mérkőzések helyszínei:
Tóth Árpád Gimnázium, 4024 Debrecen, Szombati István u. 12. (mindhárom nap)
Eötvös Utcai Általános Iskola, 4029 Debrecen, Eötvös u. 52. (péntek 14 órától)
Veres Péter Gimnázium, 4060 Balmazújváros, Batthyány u. 1-7. (péntek 14 órától)
Onisifor Ghibu Líceum, Nagyvárad, Onisifor Ghibu u. 3. (péntek 14 órától)
Kossuth Lajos Gimnázium, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. (péntek 14 órától)
Fazekas Mihály Gimnázium, 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. (péntek 14 órától)
Oláh Gábor utcai csarnok, 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. (döntő, szombaton 15 órától)