Kultúra Politika Életmód Gyerek
Vélemény Vas Letöltés Archívum
 
     
   
SPORT
Ikonok a Sárréten
 
Az éllovas Püspökladány fogadta a télen átalakult Báránd együttesét a megyei bajnokság nyitófordulójában. A vendégeknél bemutatkozott a DVSC-Teva korábbi 11-szeres válogatott középpályása, Sándor Tamás. A Loki ikonja újra együtt focizhatott több korábbi debreceni csapattársával, többek között Madar Csabával is. 


 

 
   
SPORT
Továbbjutott a Loki!
 
A Kalmarban elszenvedett 3-1-es vereség ellenére 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt góllal jutott tovább a DVSC-Teva a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körébe, és az észt Tallinnal vívhat párharcot. Az első találkozóra jövő kedden vagy szerdán Észtországban kerül sor.

 


 

 
   
SPORT
Triatlonérmek
 
Szabó Zita első, Pocsai Balázs második lett a Triatlon Tour-sorozat negyedik állomásán, amely országos bajnokság is volt egyben.

 


 

 
   
SPORT
Harsányi csúcsa
Remekelt a kaunasi U23-as atlétikai Európa-bajnokságon a Debreceni Sportcentrum magasugrója, Harsányi Olivér.
 


 

 
   
SPORT
Kékben a Loki
 
A DVSC-TEVA futballcsapata kétgólos előnnyel utazik Kalmarba, a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára.  


 

 
   
SPORT
Teva: önmatt
 
Sajátos okok miatt szűnt meg a Teva SE sakkosztálya. 


 

 
   
SPORT
Szolnokiak a DEKE-ben
 
Két játékost igazolt a Tisza-parti együttesből a DEKE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. 


 

 
   
SPORT
Átlövőt igazolnának
 
Egyelőre keresik a Spanyolországba távozott Rédei István utódját a DKSE-Hotel Lycium NB I-es férfi kézilabdacsapatánál. 


 

 
   
SPORT
Újak az újoncnál
 
Eddig kilenc újonnan érkezett játékossal erősítette meg a keretét az NB II-es újonc Hajdúböszörményi TE futball csapata. 


 

 
   
SPORT
Meccselnek az NB III-asok
 
Megkezdték a felkészülési mérkőzések sorozatát megyénk NB III-as futballcsapatai is.

 


 

 
 
     
  DEOL > Sport
  Péntektől Eötvös-kupa
 
DEOL | 2009. augusztus 19., 14:25
 
 
Debrecen, Nagyvárad és Balmazújváros tíz röplabdapályáján pénteken délután kettő órától veszi kezdetét a 13. alkalommal megrendezendő Eötvös-kupa nemzetközi röplabdatorna.
 
Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás seregszemléjén a mostani versenyig 25 ország több tucat alakulata szerepelt a kis iskolai csapatoktól a komoly egyesületieken át az országos válogatottakig. Idén ez a szám bővül, hiszen először érkeznek csapatok Chiléből, Horvátországból, Örményországból és Svájcból. Legnagyobb érdeklődés a kupa történetének első, amerikai földrészről érkezett együttesét övezi. Jellemző, hogy a Chilei Röplabda-szövetség elnöke vezeti a küldöttséget és a chilei magyar konzul is megtiszteli jelenlétével a rendezvényt.
A kuriózumnak számító gárdán kívül is nagy játéktudással rendelkező csapatokat láthatnak az érdeklődők. A lányoknál az örmény válogatott és a holland kupagyőztes számít éremesélyesnek a chileieken kívül. A titkos esélyesek száma is nagy, hiszen az eddigi 16 lánycsapat helyett ezúttal 24 együttes küzd a helyezésekért, és több közülük először vesz részt a tornán. A hajdú-bihari együttesek közül talán az Eötvös DSE kerülhet az élbolyba, amely tavaly a tunéziai, a kazah, és a magyar válogatottat megelőzve a negyedik helyen végzett.
A fiúknál is újabb válogatottak jelentkeztek be a versenyre. A svájci és a koszovói válogatottnak nem lesz könnyű dolga, hiszen a tavalyi aranyérmes kínai Tianjin szeretne duplázni, a román CFR Bukarest pedig a tavalyelőtti bronz és a tavalyi ezüst mellé végre aranyat is akar szerezni. Rajtuk kívül a magyar válogatott, valamint a többi magyar, lengyel, ukrán és román csapat is bizonyára szeretne minél előbb végezni.
A szervezők próbálnak idén is újítani: A döntőt az a Hóbor Béla fog vezeti majd, aki már két olimpiai döntőn is bíráskodott. Szintén újdonság, hogy a versennyel kapcsolatosan két tárgyra lehet licitálni: Az egyik Gibának, a brazil csapat kapitányának dedikált, számozott válogatott meze. Gibát a világ legjobb játékosának választották, olimpiai és világbajnok, legutóbb Belgrádban, a Világliga döntőn győzött csapatával. A másik árverésre kerülő tárgy az Eötvös-kupa meccslabdája, amelyet Hóbor Béla és a döntő résztvevői is aláírnak majd. 
A háromnapos versenyt 2009-ben is kísérő rendezvények színesítik. Ismét lesz a tornához kapcsolódó rajzpályázat, a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el és a csapatok ismét felvonulnak szombaton este a Nagytemplom előtt, a Kossuth téren. Az együttesek bemutatását megelőzi a Melódia Big Band műsora 20 órai kezdettel. 
Az idei Eötvös-kupa versenykiírása, a licit részletei, régebbi tornák képei, eredményei és sok más információ tekinthető meg a torna hivatalos honlapján: http://eotvoscup.tar.hu    

A mérkőzések helyszínei:
- Tóth Árpád Gimnázium, 4024 Debrecen, Szombati István u. 12. (mindhárom nap)
- Eötvös Utcai Általános Iskola, 4029 Debrecen, Eötvös u. 52. (péntek 14 órától)
- Veres Péter Gimnázium, 4060 Balmazújváros, Batthyány u. 1-7. (péntek 14 órától)
- Onisifor Ghibu Líceum, Nagyvárad, Onisifor Ghibu u. 3. (péntek 14 órától)
- Kossuth Lajos Gimnázium, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. (péntek 14 órától)
- Fazekas Mihály Gimnázium, 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. (péntek 14 órától)
- Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. (döntő, szombaton 15 órától)