Egy hónap múlva ismét Eötvös Kupa PDF Nyomtatás E-mail
2009. július 23. csütörtök, 17:44

Augusztus 21–23. között immár 13. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legrangosabb röplabda-versenyét, amely Kelet-Európa legnagyobb röplabdás utánpótlás seregszemléjévé nőtte ki magát. Az Eötvös Kupa nemzetközi tornán eddig 25 ország több tucat csapata szerepelt a kis iskolai együttesektől a komoly egyesületeken át az országos válogatottakig.

2009-ben a tavalyihoz hasonlóan a debreceni helyszíneken kívül Nagyváradon és Balmazújvároson is lesznek mérkőzések. A csapatok száma ismét növekszik, a 2008-as 16 leány- és 16 fiú csapat helyett idén már 24 leány- és 16 fiú csapat küzd a kupákért, érmekért. A tavalyi torna színvonalát nehéz lesz felülmúlni, hiszen egy éve az izraeli-, a kazah-, a tajvani-, a tunéziai-, a magyar válogatott mellett neves klubcsapatok érkeztek a hazaiakon kívül Kínából, Hollandiából, Lengyelországból, Szerbiából, Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából.

A szervezők mégis próbálnak idén is újítani: a döntőt az a Hóbor Béla fogja vezetni, aki már két olimpiai döntőn volt játékvezető. Emellett az eddigi három földrészről érkezett együttesek közé bekapcsolódik a dél-amerikai kontinensről érkező Chile válogatottja. A döntőt az Oláh Gábor utcai csarnokban rendezik.

eotvos2009_1

A női mezőnyben ismét lesznek – a chileiek mellett – olyan válogatottak, amelyek először vesznek részt a tornán, ezúttal az örmény-, a koszovói nemzeti csapat játékát ismerhetik meg az érdeklődők. Érdekesség, hogy a koszovói ifjúsági együttes első külföldi útja lesz a debreceni verseny. Szintén először szerepel kínai leány csapat az Eötvös Kupán és Horvátországból is először utaznak csapatok a kupára. A visszatérő mezőny is jelentős. Közülük megemlítendő a Debrecen finn testvérvárosából, Jyväskylä-ből érkező gárda, a holland Apeldoorn, a Nyírsuli, valamint a lengyel, ukrán, szlovák, román csapatok. A hazai együttesek is egyre nagyobb számban vesznek részt a versenyen. Ismét szerepel az Eötvös DSE együttese is, amely tavaly a tunéziai, a kazah, és a magyar válogatottat megelőzve a negyedik helyen végzett.

eotvos2009_2

A fiúk mezőnyében is újabb válogatottak jelentkeztek be a versenyre. A svájci és a koszovói válogatottnak nem lesz könnyű dolga, hiszen a tavalyi aranyérmes kínai Tianjin, és a tavalyi második Bukarest ismét szeretne az élmezőnyben végezni. Rajtuk kívül a magyar válogatott és a lengyel, ukrán valamint a többi magyar és román csapat is bizonyára szeretne minél előbb végezni.

A háromnapos versenyt 2009-ben is kísérő rendezvények színesítik. Ismét lesz a tornához kapcsolódó rajzpályázat, a csapatok ismét felvonulnak a Nagytemplom előtt, a Kossuth téren és a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el.

eotvos2009_3

Az idei Eötvös Kupa versenykiírása, a régebbi tornák képei, eredményei és sok más információ tekinthető meg a torna hivatalos honlapján: http://eotvoscup.tar.hu